Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KIM: májusban dönthet a parlament a médiaszabályozás módosításáról

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tudomásul vette az Alkotmánybíróság (Ab) döntését, és annak értelmében előkészíti és az Országgyűlés elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, amelyet még májusban megszavazhatnak a képviselők - közölte a tárca sajtóirodája az Ab médiaszabályozásról kiadott határozatára reagálva csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2012-04-19 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:13.634491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz Alkotmánybíróság (Ab) szerdán tájékoztatta az MTI-t, hogy egyhangúlag meghozott határozatban utasította el a kormány indítványát, amely a nyomtatott és az internetes sajtótermékek felügyeletével kapcsolatban az alaptörvény értelmezését kezdeményezte.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A kedden meghozott határozat szerint az indítványban feltett kérdések az Ab alaptörvény-értelmezésre irányuló hatáskörében nem válaszolhatók meg, eldöntésük a törvényhozó felelősségébe tartozik. Közleményükben emlékeztettek: a kormány nevében a közigazgatási és igazságügyi miniszter - utalva a nyomtatott és az internetes sajtótermékek felügyeletét érintő, tavaly decemberben meghozott Ab-határozatra - azt indítványozta, hogy a testület két kérdésben értelmezze az alaptörvény véleményszabadságról szóló IX. cikkének (2) és (3) bekezdését.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az indítvány szerint az egyik alkotmányjogi kérdés az, hogy a sajtótermékek felügyeletét ellátó szerv részletes szabályai körében a törvényalkotónak a sajtótermékekre vonatkozóan meg kell-e állapítania bizonyos közigazgatási jogi jellegű kötelezettségeket. A másik kérdés arra vonatkozott, hogy a 2012. május 31-i hatállyal korábban megsemmisített média- és hírközlési biztos intézménye önmagában sérti-e a sajtószabadságot, vagy csupán a biztos hatáskörének és jogosítványainak a korábbi konkrét szabályozása nem felelt meg az alaptörvénynek.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az Ab megállapította, hogy alaptörvény-értelmezési hatáskörének jelenlegi szabályozása összhangban van a korábbi alkotmányértelmezési hatáskörében kidolgozott szempontokkal. A testület ezt a hatáskörét megszorítóan értelmezte, mert úgy ítélte meg, hogy a jogalkotást megelőző alkotmányértelmezések azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy az Ab magára vállalja a törvényhozó, sőt a végrehajtó hatalom felelősségét is.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A testület kifejtette: az a kérdés, hogy az alaptörvény véleményszabadságról szóló cikkéből eredően létre kell-e hozni szervet a sajtótermékek felügyeletére, nem dönthető el az alaptörvény értelmezni kért szabálya alapján. A kérdés a tartalma szerint általános törvényhozási kötelezettség levezetésére irányul. A sajtótermékek felügyeletét ellátó külön szerv létrehozásáról való döntés és jogosítványainak a meghatározása a törvényhozó hatáskörébe tartozik. A konkrét jogszabályi megoldások alaptörvény-ellenességét azonban az Ab vizsgálhatja.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A határozat szerint az a kérdés, hogy a média- és hírközlési biztos intézménye újraszabályozható-e, az alaptörvényből közvetlenül nem vezethető le. Ha a törvényhozó úgy dönt, hogy a jogintézményt fenntartja, annak alaptörvénnyel való összhangja csak konkrét hatásköreinek ismeretében, a konkrét jogszabály vizsgálata alapján dönthető el.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter március 21-én jelentette be, hogy a kormány az Ab-hez fordul, hogy részletes értelmezést kérjen arról a határozatról, amely alkotmányellenesnek minősítette a médiaszabályozás több pontját. Közölte, amint megkapja a kabinet a testület válaszát, a parlament elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, hogy azt május végéig elfogadhassa a Ház.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az Ab tavaly decemberben ítélte alkotmányellenesnek a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló, valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény egyes rendelkezéseit, a megsemmisítés időpontjaként 2012. május 31-ét határozta meg.', '']

Kapcsolódó elemek