Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NGM: dinamikusan nőtt a bruttó átlagkereset hazánkban

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2012 februárjában a nemzetgazdaságban mért bruttó átlagkeresetek 6,9 százalékkal, míg a családi adókedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó bérek 3,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

Dátum: 2012-04-19 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:18.261242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az NGM a februári adatokat vizsgálva kiemelte: a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 216.600 forint volt a nemzetgazdaságban, a nettó bér pedig 140.000 forintot tett ki, ami nem veszi figyelembe a gyermekek után járó családi adókedvezmények további kedvező hatását. Ez azt jelenti, hogy két év alatt, 2010 februárjához viszonyítva a bruttó átlagkeresetek 23 ezer, míg a nettó átlagkeresetek 12 ezer forinttal emelkedtek.

A közlemény szerint a versenyszférában dolgozók átlagos bruttó bére éves szinten 8,9 százalékot emelkedve 225.500 forint, míg a nettó bér 5,4 százalékos növekedés után 145.600 forint volt. A költségvetési szerveknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2,1 százalékos emelkedést követően 197.400 forint volt februárban. A KSH 2012. január-februárra vonatkozó tájékoztatása szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 217.800 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 225.200 forint, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 202.000 forint volt.

Kapcsolódó elemek