Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beérkezett a 250 ezredik magyar állampolgársági kérelem

Beérkezett a szerdai nap során a 250 ezredik magyar állampolgársági kérelem, a legtöbb igénylést Csíkszeredában, Szabadkán és Kolozsvárott adták be - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2012-04-19 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:20.606378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkárság Wetzel Tamás egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos tájékoztatása alapján tudatta azt is, hogy eddig mintegy 157 ezren tették már le a magyar állampolgársági esküt. A közlemény szerint a legtöbb kérelmet Csíkszeredában, Szabadkán és Kolozsváron nyújtották be.

A tájékoztató kitér arra is, letette a napokban továbbá magyar állampolgársági esküjét a Máramarosszigeten élő, 103 éves Bálint Imre is. Hozzá előrehaladott korára való tekintettel személyesen szálltak ki a kolozsvári magyar főkonzulátus munkatársai. Ezzel a kérelmező immár harmadjára lett magyar állampolgár, miután kérelmét a szokásosnál gyorsabban, soron kívül bonyolították le.

Az utóbbi 16 hónapban a nagyon komoly szervezésnek köszönhetően az eljárás továbbra is zökkenőmentes, mind a kérelmek átvétele és elbírálása, mind az ünnepélyes állampolgársági eskütételek fennakadás nélkül mennek - közölte az államtitkárság.

Kapcsolódó elemek