Együttműködhet a főváros és a honvédség
Tarlós István főpolgármester előterjesztése szerint a megállapodás mindkét félnek előnyökkel jár, egyebek mellett a védelmi igazgatás felkészítési rendezvényein, a honvédelmi nevelés és a katonai pályára irányítás területén.
Dátum: 2012-04-20 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:33.167980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzat az ünnepi rendezvényein lehetőséget biztosítana a dandár tevékenységének bemutatására, a katonai hagyományok ápolására. A fővárosi rendezvényeken és ünnepségeken részt vennének a díszelgő alegységek, díszőrségek, a kulturális rendezvényeken pedig közreműködne a katonazenekar.
A javaslat kitér arra is, hogy a dandár szervezetten részt vesz a fővárosban bekövetkezett természeti katasztrófák felszámolásában, ezen belül kiemelten a fővárosi lakosság mentésében. A megelőzési, védekezési és kitelepítési munkálatokhoz a személyi állomány mellett technikai eszközöket is biztosítanának, továbbá részt vennének az ideiglenes tábori elhelyezés feltételeinek kialakításában és a személyek és anyagi javak őrzés-védelmében.