Kocsis: Szeretnék hűséges lenni a kerülethez + videó
Ha lehet, akkor polgármesterként szolgálnám a kerületieket a jövőben – jelentette ki Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere az ATV Start című műsorában csütörtökön.
Dátum: 2012-04-20 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:35.077479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tHa lehet, akkor polgármesterként szolgálnám a kerületieket a jövőben – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva. Mint mondta, Józsefvárosban nőtt fel és ott is végezte az iskoláit. En szeretem ezt a kerületet, és szeretnék hozzá hűséges lenni – fűzte hozzá.', '„A Diószeghy utcában jelentős hagyományai vannak a drogterjesztésnek, és nagyon sok a lakossági panasz” – mutatott rá Kocsis Máté. Mint ismert, a Terrorelhárítási Központ a VIII. kerületi Rendőrkapitánysága felkérése nyomán 23 személyt állított elő a VIII. kerületi Diószeghy Sámuel utca egyik több emeletes lakóházából. A polgármester úgy fogalmazott, az akciót tőle függetlenül szervezték meg a hivatalos szervek, ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy már többször jelezte a rendőrségnek, hogy milyen problémák jellemzik a környéket.', 'Kocsis mát szólt a gyöngyöspatai eseti bizottságban végzett munkáról is. Azt erősen lehet vélelmezni, hogy Juhász Oszkárt úgy választották meg polgármesterré, hogy a korábbi időszakban hiszterizálta a helyi közösséget – hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány és a rendőrség biztosította rendet Gyöngyöspatán. A beavatkozásra szükség volt, a kormány megfelelő jogszabálymódosításokat hozott, ezeket az idő mind igazolja – tette hozzá.
']