Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenötmilliárd forintot kaphat a BKV

Az előterjesztés szerint a tömegközlekedési társaság 35 milliárd forintos idei finanszírozása a már korábban megszavazatott, a fejlesztésektől átcsoportosított 6 milliárd forintból, továbbá 9 milliárd forintos szabad pénzmaradványból, a BKV 5 milliárd forintos saját megtakarításából, valamint a szerdán napirendre kerülő 15 milliárd forintból állna össze.


Dátum: 2012-04-20 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:37.016701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t\xa0A városvezető ismerteti, hogy a főváros idei költségvetésében összességében 10 százalékos, differenciáltan végrehajtandó zárolást írt elő a működési kiadások meghatározott részére a BKV működőképességének megőrzése érdekében. A közgyűlés azt is előírta, hogy meg kell vizsgálni a büdzsében szereplő 15 milliárd forintos előirányzaton felül további 15 milliárd forint összegű forrás bevonásának lehetőségét a tavalyi pénzmaradvány elszámolása, illetve egyéb bevételek terhére.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Bagdy Gábor jelezte, hogy felmérték a véglegesen zárolható összegeket; eszerint az eredetileg 10 százalékos zárolással szemben a működési támogatások átlagosan 6,09 százalékos csökkentésére tesz javaslatot, ennek összege 6 milliárd 123 millió 142 ezer forint. Az elvonás legkevésbé az oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális, turisztikai, sport-, valamint védelmi feladatokat érinti; míg nagyobb, 10 százalék körüli mértékben vonatkozik a szociálpolitikai, a közlekedési és parkolási, a közmű- és környezetvédelmi, a városrendezési és városépítési feladatokra, valamint a vagyongazdálkodásra és vagyonnyilvántartásra.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A végleges zárolással felszabaduló összeget a BKV működésére fordítanák, és ugyancsak a társaság működési forrásai emelkednének az ingatlanértékesítésből tervezett bevételi irányzatok emeléséből, valamint a csarnok- és piacigazgatóság egyszeri befizetéséből. Ez összesen 4 milliárd 850 millió forint lenne. Ezenfelül 4 milliárd 26 millió 858 ezer forintot kapna a társaság a 2011. évi szabad pénzmaradványból.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az előterjesztés szerint a tömegközlekedési társaság 35 milliárd forintos idei finanszírozása a már korábban megszavazatott, a fejlesztésektől átcsoportosított 6 milliárd forintból, továbbá 9 milliárd forintos szabad pénzmaradványból, a BKV 5 milliárd forintos saját megtakarításából, valamint a szerdán napirendre kerülő 15 milliárd forintból állna össze.', '']

Kapcsolódó elemek