Földrengés a Dardanelláknál
Erős földrengést észleltek a Dardanelláknál, Törökország nyugati részén vasárnap este, de a Richter-skála szerint 5,3-as erősségű földmozgás az első jelentések szerint nem követelt áldozatokat, s anyagi károkat sem okozott.
Dátum: 2003-07-07 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:30.245016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az isztambuli obszervatórium közlése szerint a rengés középpontja Saros Korfezi városnál, a Saros-öbölben volt - közel a görög határhoz. Itt és a környező településeken, így a közeli Canakkale városában is az utcákra rohantak az emberek nagyobb földmozgásoktól tartva. A földlökéseket a háromszáz kilométerre északkeletre fekvő Isztambulban is érzékelni lehetett.
MTI - fidesz.hu