Nyitrai Zsolt: Nem lesz internetadó
"Biztos vagyok benne: internetadó nem lesz" - közölte Facebook-oldalán szombaton Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt infokommunikációért felelős államtitkára.
Dátum: 2012-04-21 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:49.182807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA 2011. szeptemberétől már a Miniszterelnökség miniszterelnöki biztosaként dolgozó Nyitrai Zsolt cáfolatának előzménye, hogy az Origo hírportál minisztériumi forrásokra hivatkozva pénteken arról írt: a Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg, a tárca szerint az ebből származó bevétel elérheti a 40-50 milliárd forintot.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Nyitrai Zsolt politikusi pályafutása során mindvégig következetesen ellenezte az internethasználat megadóztatását. 2008. április 10-én a következő közleményt adta ki a Nemzeti Kulturális Alapról (NKA) szóló törvény módosításaként napvilágot látott javaslatra reagálva:', '"A Fidesz informatikai és telekommunikációs munkacsoportja elfogadhatatlannak tartja ezt a javaslatot. (...) A mi felfogásunk szerint az internetnek mindenki számára elérhetőnek kell lennie, ezért elveinkkel nem fér össze semmilyen típusú áremelés. A bevezetni kívánt internetadó érintene minden netező polgárt, továbbá a magyarországi szolgáltatókat és minden informatikával foglalkozó céget. (...) A mai Magyarországon digitális szakadék van, a bevezetni kívánt internetadó ezt a szakadékot mélyítené, ezért azt támogatni nem fogjuk, eltörlésére módosító javaslatot nyújtunk be."']