Napirenden az egészségügy átalakítása
Az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén járulhat hozzá a jelenleg önkormányzati fenntartású kórházak állami átvételéhez, továbbá elfogadhatja a kormány új személyszállítási törvényjavaslatát is. A képviselők hétfőn tárgyalják a gyöngyöspatai eseményekről készült bizottsági jelentést, míg kedden a járások kialakításáról folytatódhat a vita.
Dátum: 2012-04-22 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179931
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:49.957796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t\xa0A parlament ülése a megszokott menetrend szerint 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyet az interpellációs időszak követ. A határozathozatalok során elsőként a kulturális örökség védelméről szóló törvényt módosíthatja a Ház, a változtatással a nagyberuházásokkal összefüggő régészeti feltárások alapvető szabályait írná újra a kormány.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Ezt követi az a zárószavazás, amely alapján az önkormányzati fenntartású kórházak állami kézbe kerülnek május elsejével. Az állam így összesen 53 intézménynek válna tulajdonosává, fenntartójává, míg további 14 intézmény esetében magát a szolgáltatót nem venné át az állam, csak az intézmények által az átvett feladat ellátásához használt, bármilyen jogcímen használt önkormányzati ingó- és ingatlanvagyon kerülne az államhoz.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A képviselők döntenek a kormány személyszállítási szolgáltatásokról szóló javaslatáról is, amelyben egyebek mellett egységes menetrend, valamint jegy- és bérletrendszer bevezetését kezdeményezik. A kabinet a közösségi közlekedés hosszú távú és kiszámítható finanszírozásának megteremtését várja az ellenzék által sokat támadott előterjesztéstől.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A szavazások után az úgynevezett egyenruhás bűnözés folyamatát feltáró eseti bizottság jelentéséről kezdődhet összesen 4 óra 20 perces időkerettel rendelkező általános vita. A kormányoldal és az ellenzék így 130-130 percben fejtheti ki véleményét a testület állásfoglalásáról, amelyek összegzése szerint a Jobbik és a Jobbikhoz köthető szervezetek tudatosan állítottak elő közbiztonságilag instabil helyzetet Gyöngyöspatán. A bizottság szerint az LMP és a hozzá köthető jogvédő szervezetek politikai hisztériakeltésre használták a Jobbik által mesterségesen előidézett társadalmi feszültséget az ország uniós soros elnöki tisztsége alatt.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az előzetes napirend szerint kedden folytatódhat a járások kialakításáról szóló kormányzati javaslat előző héten elhalasztott általános vitája. Emellett sor kerülhet például a szakképzésről szóló törvénymódosítás, valamint a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló változtatások általános vitájára, továbbá tárgyalni kezdhetik a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról szóló határozati javaslatot is.', '']