Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felrobbantották a belgrádi laptulajdonos autóját

Felrobbantották vasárnap egy belgrádi laptulajdonos gépkocsiját. A merényletben senki sem sérült meg. A belgrádi B92 rádió szerint az akciót vasárnap késő este követték el Radislav Rodic, a Kurir és a Glas Javnosti című napilapok tulajdonosának olasz rendszámú gépkocsija ellen. Rodic éppen egy étteremben vacsorázott.


Dátum: 2003-07-07 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:30.871741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pincérek figyelmeztették, hogy két autó lassan közeledik az ő Mercedeséhez, és egy perc múlva robbanást hallottak.

Rodic nem akart találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy ki állhat a merénylet mögött, de a rádiónak elmondta, hogy kapott több fenyegetést is, még kormánykörökből is.

Rodic lapjai, főleg a Kurir, gyakran jelentetnek meg szenzációhajhász cikkeket. Ez utóbbi lap csak a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolása utáni rendkívüli állapotot követően indult el - jegyzi meg a Reuters hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek