Fidesz-KDNP-s győzelem a II. kerületben és Miskolcon
Kormánypárti képviselő nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Budapest II. kerületében; a pesthidegkúti 13-as számú egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Makra Krisztina a szavazatok 57,06 százalékát (744 voks) szerezte meg a vasárnap esti, egyelőre nem hivatalos eredmény szerint. Takács Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje lett Miskolc 2-es számú választókerületének új képviselője, miután rá szavaztak a legtöbben a vasárnap tartott időközi választáson - közölte a voksok összeszámlálását követően Csiszár Miklós, a borsodi megyeszékhely jegyzője az MTI-nek.
Dátum: 2012-04-23 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:50:54.643342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szalai Tibor jegyző, a helyi választási iroda vezetőjének tájékoztatása szerint a II. kerületben az első helyen Makra Krisztina (Fidesz-KDNP) végzett a szavazatok 57,06 százalékát (744 voks) megszerezve, a második helyen a független Berger Antal végzett 32,13 százalékkal (419 szavazat), míg a harmadik a Jobbik jelöltje, Biró Barna lett 10,81 százalékkal (141 szavazat).
Korábban az MSZP, az LMP és a DK is a független jelölt támogatására hívott fel.
Az eredményt a választási iroda vezetője az adatok 100 százalékos feldolgozottsága alapján ismertette. Az időközi választáson a választópolgárok több mint negyede, 26,3 százaléka jelent meg. A hivatalos eredmény ellen két napig lehet jogorvoslattal élni.
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a korábbi önkormányzati képviselő, Bándy Péter (Fidesz-KDNP) február 15-i hatállyal lemondott mandátumáról.
A II. kerületi képviselő-testületben Láng Zsolt kormánypárti polgármesterrel együtt - a szabad mandátum nélkül - a Fidesz-KDNP-nek 14, az MSZP-nek három, az LMP-nek két, míg a Jobbiknak egy mandátuma van. Ha a választási eredmény jogerőre emelkedik, a 21 fős önkormányzati testületnek 15 kormánypárti tagja lesz.
A 2010 októberi önkormányzati választáson a 13-as számú választókerületben - 53,83 százalékos részvétel mellett - Bándy Péter az érvényes szavazatok 61,23 százalékát szerezte meg, Nagy Julianna (MSZP) 18,18 százalékát, Melegh Marianna (LMP) 10,86 százalékát, míg a most is versenybe szálló Biró Barna (Jobbik) a voksok 9,73 százalékát.
['\nTakács Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje győzött Miskolcon', 'A képviselői posztért öt pártjelölt indult. A terület 8540 választásra jogosult lakója közül 2685-en mentek el szavazni, 25 cédula érvénytelennek bizonyult.
\xa0\xa0
Takács Gáborra 1055-en voksoltak, Ruskó Zoltán (MSZP) 1029, Körmöci Attila (Jobbik) 415, Csanádi Béla (Jólét és Szabadság Demokrata Közösség) 99, Emődi Zoltán (LMP) 62 szavazatot kapott.
\xa0\xa0
Miskolc Martin-kertváros és Szirma választókerületében azért írták ki az időközi választást, mert a térség korábbi önkormányzati képviselője, Giákné Bobály Judit (Fidesz-KDNP) tavaly december 26-án elhunyt.']