Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

75 milliárd forint jut idén kutatás-fejlesztés-innovációra

Pályázatokkal is segíteni kívánja a Nemzetgazdasági Minisztérium Magyarország felkészülését a Horizon 2020 elnevezésű európai uniós kutatás-fejlesztési programra.


Dátum: 2012-04-23 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:00.632190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fontos, hogy Magyarország sikeresen tudjon részt venni a 2014 utáni európai uniós kutatás-fejlesztési programban (Horizon 2020), ezt a célt szolgálja több már megjelent, illetve kiírás előtt lévő pályázat is - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán hétfőn a program nemzeti konzultációját lezáró budapesti rendezvényen.

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára emlékeztetett arra, hogy a tervek szerint az Európai Unió Horizon 2020 programban 2014 és 2020 között több mint 80 milliárd euró forrás áll majd rendelkezésre.

Cséfalvay Zoltán elmondta: a nemzeti konzultáció eredményeire építve alakítják ki a magyar mandátumot, amelyet nemzetközi fórumokon is képviselnek a Horizon 2020 programmal kapcsolatban.

A kelet-közép-európai országok a 2007-2013. évi európai uniós kutatás-fejlesztési keretprogramban kevésbé tudtak sikeresek lenni; az államtitkár szerint ezen úgy lehet változtatni, ha a részvételi lehetőséget tovább szélesíti az unió.

Az idén 75 milliárd forint keret áll rendelkezésre Magyarországon kutatás-fejlesztés-innovációra hazai és uniós forrásokból, és május végéig további olyan pályázatok jelennek meg, amelyek segítik a felkészülést a programra, és erősítik a forrás-felhasználási képességet - közölte Cséfalvay Zoltán.

A felkészülést segíti, hogy megerősítik Brüsszelben a terület képviseletét, és a Nemzeti Innovációs Hivatalban tanácsadó szolgáltatást indítottak - mondta az államtitkár.

Kapcsolódó elemek