Financial Times Deutschland: magyar pénzpiaci bizalmatlanság
A pénzpiacoknak a forintba vetett bizalma szakértők szerint még nem állt teljesen helyre, a magyar valuta ezen a héten is nyomás alá kerülhet - írta hétfői számában a Financial Times Deutschland (FTD) című német gazdasági-pénzügyi lap. Az FTD úgy ítéli meg, a valutaingadozások megingatták a pénzpiacoknak abba az országba vetett bizalmát, amely az európai uniós csatlakozásra váró országok között hosszú időn át elsőnek számított.
Dátum: 2003-07-07 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:31.852706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha az árfolyamkockázatok a befektetőket tőkekivonásra ösztönöznék, Magyarország nagy problémák előtt állna. A következmény az lenne, hogy kockázati felárral látnák el a nemzeti kötvényeket, ami rontaná az ország növekedési kilátásait, és elodázná az euró bevezetését.
Az FTD megszólaltatta Harwig Wildet, a Metzler bankház szakértőjét, aki szerint "a bizalom egyértelműen csapást szenvedett". Ugyanakkor Wild szerint a sok külföldi beruházó ott marad a magyar kötvénypiacon, mivel most attól tartanak, hogy a kötvények eladásával nagy veszteségeket szenvednének.
Oliver Stönner-Venkatarama, a Commerzbank szakembere e pillanatban a sarokszámoknál fontosabbnak tartja a kormány és a jegybank ellentmondásos jelzéseit.
- A leértékelésből és a két erőteljes kamatemelésből álló keveréknek az lett a hatása, hogy a beruházók a hosszú ideig kevés figyelemre méltatott árfolyamkockázatokat újraértékelik, és csökkentik pozícióikat a forintkötvényekben" - idézte a Commerzbank szakemberét az újság.
Az FTD megjegyezte a 9,5 százalékos magyar jegybanki alapkamat a legmagasabb az EU-hoz csatlakozni kívánó országok között.
MTI - fidesz.hu