Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyilvántartásba vette a KIM az Országgyűlés által elismert egyházakat

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta az Országgyűlés által elismert egyházak nyilvántartását, mely tartalmazza ezen egyházak belső egyházi jogi személyeinek elnevezését, székhelyét, képviselőjének nevét és a képviselet módját.


Dátum: 2012-04-23 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:06.296016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény alapján nyilvánosak a nyilvántartásba vett egyházak bejegyzett adatai és bárki számára korlátozásmentesen hozzáférhetők a kormany.hu honlapon.

Az Országgyűlés 2011. december 30-án fogadta el a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló sarkalatos törvényt, az Országgyűlés eddig 32 egyházat ismert el, a kormány az elismert egyházak nyilvántartásáról köteles gondoskodni.

Kapcsolódó elemek