Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az élelmiszerminősítésről tárgyalt Fazekas Pekingben

Térségi kínai élelmiszerminősítő vállalat létesülhet Magyarországon, és egy kereskedőházként is működő közös beszerzési, termeltetési társaság is megvetheti itt a lábát - tájékoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-t hétfői tárgyalásairól Pekingben.

Dátum: 2012-04-23 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:06.685522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Látogatásának első napján a magyar miniszter egy tárcaközi vízügyi megállapodást is aláírt szakmai együttműködésről és tárgyalt a kínai élelmiszerbehozatal meghatározó szervezeteinél. A tárcavezető a Vízügyi Erőforrás Minisztériumában tízpontos szándéknyilatkozatot írt alá kollégájával, Csen Lejjel (Chen Lei). Ebben meghatározták a jövőbeni együttműködés területeit, így például a vízellátást és szennyvízkezelést, az integrált folyami vízgyűjtő gazdálkodást és az árvízi kockázatcsökkentést. Megállapodtak abban is, hogy nemzetközi vízügyi eseményeken összehangolják a munkájukat.

"Magyar részről bemutattuk a Vízipari Klasztert és átadtuk az együttműködésben érdekelt vállalatok listáját, míg kínai részről külön is érdeklődést mutattak olyan típusú tapasztalatcserére, amelynek révén jobban megismerhetik az uniós vízvédelmi jogot és vízgazdálkodást" - mondta a miniszter. Magyarországot meghívták az úgynevezett Sárga-folyó fórumra is. Fazekas Sándor felkereste a környezetvédelmi minisztériumot is, ahol hasonló témák voltak terítéken, s a magyar fél felajánlotta olyan eljárások hasznosítását, amelyek magyar találmányokhoz kötődnek.

A kiterjedt jogkörrel rendelkező kínai Karantén hivatalban, amely egyszerre felügyelő és engedélyező hatóság, a magyar élelmiszerek Kínába irányuló exportjának útját igyekezett egyengetni a miniszter. A húsipar kiemelt területei között a sertés, a kacsa, a liba és a nyúl voltak, de szóba került a hőkezelt termékek exportja, illetve késztermékek, konzervek értékesítése is. Kína annyi élelmiszert vásárol külföldről, amennyit az EU megtermel - húzta alá a tárcavezető, kiegészítve azzal, hogy fontos tudni: mire van kereslet, nem lehet úgy értékesíteni, hogy az eladó nincs tekintettel a felvevőpiacra, a kínaiak igényére.

Fazekas Sándor Cse Si-ping (Zhi Shiping) hivatalvezető miniszterrel folytatott tárgyalásán nyitottságot tapasztalt arra a felvetésre, hogy hozzák létre a Karantén hivatal egy fiókintézményét, kirendeltségét Magyarországon, ami az importengedélyezési eljárást gyorsabbá és rugalmasabbá tenné. A kínai minősítés rendje ugyanis bonyolult és hosszadalmas.

A miniszter ehhez kapcsolódóan elmondta, az országos hatáskörű gabona, olaj és élelmiszer ellátási tanácsnál úgyszintén felmerült egy olyan közös, ötven-ötven százalékos tulajdoni hányadú vállalat megalapításának a gondolata, amely az országhatáron is túlnyúlóan integráló, termeltető feladatot is elláthat. A magyar vidékfejlesztési miniszter kedden folytatja hivatalos pekingi tárgyalásait.

Kapcsolódó elemek