Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túl nagy a teherforgalom Bugyi községben

Elviselhetetlenné váltak Bugyi község területén a nehézgépjárművek közlekedése okozta gondok, ezért a helyi önkormányzat levélben kéri fel az illetékes tárcákat a megoldás elősegítésére - mondta az ötezer lakosú település polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-07-07 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:32.154814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pest megyei község közelében tartják számon az ország legnagyobb kavicsvagyonát. A kitermelt sódert szállító teherautók miatt leromlott a közutak állapota. A forgalom miatti rezgések károkat okoznak a házakban, a helyieket állandó veszélyben tartja a lehulló kavics - húzta alá Szatmári Benő polgármester.

"Ráadásul az 5-ös úton végzett felújítások miatt most a tranzitforgalom egy részét is erre terelik, ami újabb megpróbáltatásokat jelent" - tette hozzá a polgármester.

Elmondta, hogy a témában többször fordultak már a közlekedési, a környezetvédelmi, illetve a földművelésügyi tárcákhoz. Támogatást kértek a községet elkerülő út megépítéséhez, ami milliárdos összegbe kerülne, ám a válaszok szerint 2007-ig erre még csak megfelelő terv sem készül.

"A helybéliek tiltakozásul a tarthatatlan helyzetért egyelőre nem kívánják elzárni a kavicsbányákhoz vezető utakat, inkább újabb levélváltástól várják a megoldást, a tárcák eddigi elutasító álláspontjának megváltoztatását" - hangsúlyozta Szatmári Benő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek