Szoci tempó
Dátum: 2012-04-24 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:11.562552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pilhál György: Nemrég megtartott kongresszusa óta sem látni igazi arculatváltást az MSZP politikájában. Friss elképzelése továbbra sincs a csapatnak. Mesterházyiék meggyőződése, ezt várja tőlük a tagság, ettől erősödik a baloldali egység.
Ennek keretében írt nyílt levelet a pártvezetés az Európa Tanács főtitkárának, azt tudakolván, elfogadhatónak tartják-e Strasbourgban a magyar kabinet válaszait a velencei bizottság nemrég felvetett, elmarasztalást sugalló kérdéseire.
(...)
A szocialistáknak láthatóan igen fontos, hogy a bizottság nyilvánosságra hozza a kormány tevékenységének minősítését, az ugyanis - elnézve az uralkodó uniós tendenciákat - várhatóan elmarasztaló lesz. Márpedig ha az Orbán-kabinetről bárki bármi rosszat mond - konspirál a Jókai utca -, az csak jól jöhet a szocialista ellenzéknek (még ha az magyar is)... Az internacionalista segítségkérés, -nyújtás amúgy is régi mozgalmi elem. Hogy ez utálatos gyomorforgató és hazaáruló tempó? Vagy csak európai, amit mi még nem érthetünk?