"Magyarország külpolitikájának központi eleme a globális nyitás"
Martonyi János külügyminiszter délkelet ázsiai körútja kezdetén, április 24-én interjút adott a The Jakarta Post című, vezető, angol nyelvű indonéz napilapnak. A miniszter az indonéz üzleti szféra, döntéshozók és az ázsiai országban élő külföldiek számára íródó újságban ismertette látogatása céljait. A tárcavezető elsősorban a magyar-indonéz kapcsolatokat tekintette át, majd az interjút követően kollégájával, Marty Natalegawával tárgyban - közölte kedden a Külügyminisztérium.
Dátum: 2012-04-24 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:12.673308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják: Martonyi János komoly várakozással tekint a látogatás elé, hiszen magyar külügyminiszter hosszú ideje nem járt az országban. A lap kérdésére kifejtette, hogy Magyarország külpolitikájának az egyik központi eleme a globális nyitás, mind földrajzi, mind szakpolitikai értelemben.
E nyitás keretében hazánk figyelmet fordít a földrajzilag tőlünk távol eső régiókra. Indonézia demokratikus elkötelezettsége miatt értékközösség áll fenn Magyarországgal. Indonézia globális szerepét rendkívül fontosnak nevezte a miniszter: az ország tagja a G20 együttműködésnek, komoly stabilizáló tényező a távol-keleti régióban, a Délkelet-Ázsiai Államok Közössége (ASEAN) vezető ereje. A tárcavezető a felsőoktatási együttműködést a két ország kapcsolatában rendkívül fontosnak nevezte.
Az elmúlt közel húsz évben 170 magyar diák tanult Indonéziában, illetve indonéz diákok is nagy számban folytazttak tanulmányokat magyar egyetemeken. A miniszter visszautalt a magyar EU elnökségre, amely komoly szerepet játszott a két kontinens kapcsolatainak erősítésében. Az ASEAN az Európai Uniót követően a világ második legsikeresebb integrációja, amellyel Európának is nagyon szoros kapcsolatai vannak.
A kapcsolatok szorosabbra fűzése éppen most történik a küszöbön álló brunei EU-ASEAN csúcson. A miniszter kiemelte, hogy Közép-Európa százmilliós piacot jelent, illetve az általános európai válság ellenére régióként gazdaságilag eredményesnek tekinthető. Martonyi János kérdésre hangsúlyozta, hogy a régió valamennyi országa az euró-zóna tagja lesz, ez csupán idő kérdése.
A magyar diplomácia irányítója térségbeli körútja során megbeszéléseket folytat Indonéziában, Bruneiben részt vesz az EU és az ASEAN külügyminisztereinek értekezletén, megbeszéléseket folytat Albert del Rosario fülöp-szigeteki, Anifah Aman malajziai és Mohamed Bolkiah brunei külügyminiszterekkel, valamint Thaiföldre is ellátogat. Indonézia 14 éve, 1998-ban kezdte meg a demokratikus átmenetet, napjainkra pedig a régió legnagyobb és legfejlettebb demokráciájává vált.
Az ország növekvő regionális befolyása, valamint a bővülő üzleti lehetőségek miatt hazánk fontos ázsiai partnere. Kétoldalú kereskedelmi forgalmunk az európai pénzügyi nehézségek ellenére is dinamikusan növekszik. Az Indonéziába irányuló magyar kivitel 2011-ben 12%-kal növekedett. A miniszteri út a gazdasági együttműködés, ezen belül pedig a kis- és közepes vállalatok kereskedelmi forgalomba történő bekapcsolódásának erősítését is célozza.