A szigorú büntetőpolitika mellett is érvényesíthetőek a gyermekjogok
„Az a meggyőződésünk, hogy a szigorú büntetőpolitika mellett is érvényesíthetőek a gyemekjogok” – hangsúlyozta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által rendezett „Emberarcú igazságszolgáltatás – Alapvető jogok kint és bent” című konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón, kedden. Ugyanitt Szabó Máté ombudsman kiemelte: ez évben a hivatal megkülönböztetett figyelmet szentel a fiatalkorúak fogvatartási körülményeinek vizsgálatának.
Dátum: 2012-04-24 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=179996
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:15.219586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tapasztalatokról szólva az államtitkár elmondta: van mit javítani a hatályos törvényeken; a korrekció egyik terméke a már parlament előtt lévő gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósításához kapcsolódó jogszabálycsomag. Ugyanakkor hozzátette: ez csak az első lépés, mert további intézkedések szükségesek, elsősorban a jogalkalmazás területén.
Répássy Róbert emlékeztetett: eddig is megvoltak a gyermekjogokat garantáló elvi lehetőségek a magyar joganyagban, azonban ezek a gyakorlatban nem mindig érvényesültek. Ezért szükséges, hogy az igazságszolgáltatás szereplői is elkötelezettek legyenek az ügy iránt – fogalmazott.
Folyamatban van az új Btk. előkészítése – hívta fel a figyelmet a közigazgatási minisztérium államtitkára. Kifejtette: a tárca feladata az volt, hogy az új büntetőjogi kódexet úgy alakítsa ki, hogy a gyermekbarát igazságszolgáltatás elvei is érvényesülhessenek. „Az a meggyőződésünk, hogy a szigorú büntetőpolitika mellett is érvényesíthetőek a gyemekjogok” – hangsúlyozta Répássy. Az eszközöket kell úgy megválasztani, hogy e két szempont összeegyeztethető legyen – hangsúlyozta.
„Bízom benne, hogy a kampány maradandó eredményeket fog hozni”
Szabó Máté megjegyezve, hogy az igazságszolgáltatás egészének vizsgálata nem ombudsmani hatáskör elmondta: az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az igazságszolgáltatási folyamat nyomozati és büntetés végrehajtási szakaszával foglalkozik. A gyermekbarát igazságszolgáltatás európai évének kapcsán annak a reményének adott hangot, hogy a kampány maradandó eredményeket fog hozni.
Hagyományos ombudsmani feladatként jelölte meg a biztos a fogvatartottak – büntetés végrehajtási intézményekben tartott és az idegenrendészeti eljárás alá vont személyek köre – jogainak általános védelmét. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy az ifjúsági fogvatarásnak megkülönböztetett figyelmet szentel a hivatal.
Szabó Máté ismertetése szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jelentős anyagi, míg a Belügyminisztérium tudományos, szakmai támogatást biztosított az ombudsmani hivatal számára a projekt lebonyolításához.