Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A zenét a kormány rendelte, de az önkormányzatok fizették

A közigazgatási reformmal a kormány elkésett, a reformhoz szükséges törvényjavaslatokat rosszul készítette elő. Így akarja elterelje a figyelmet a települések gondjairól, holott reform helyett elsősorban ezeket kellene megoldani - jelentette ki Kovács Zoltán parlamenti képviselő a Belügyminisztérium egyéves tevékenységét értékelve hétfőn, Kontrát Károllyal tartott közös sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-07-07 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:33.459786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lampert Mónika belügyminiszter az elmúlt napokban értékelte a tárca éves eredményeit, valamint bejelentette az építésügyi hivatal létrehozatalát.

A Belügyminisztériumban az elmúlt tizenhárom esztendőben nem volt olyan mértékű személycsere, mint a 2002-es kormányváltás idején, amikor a közigazgatási államtitkártól egészen az osztályvezetőkig történtek személycserék. Tanácsadókkal töltötték fel a Belügyminisztériumot, jelenleg egy emeletnyi tanácsadó veszi körül a belügyminiszter asszonyt - jelentette ki Kovács Zoltán, a Fidesz önkormányzati kabinetjének vezetője.

A zenét a kormány rendelte, de az önkormányzatok fizették

A szocialista kormányprogram közalkalmazotti béremelést ígért, amit a kormány fedez.

- A zenét a kormány rendelte, de az önkormányzatok fizették, mivel a gazdaságban nem teremtették meg a finanszírozhatóságát - értékelte a közalkalmazotti béremelést a politikus. Hozzátette: több pénzt kaptak az önkormányzatok, de több feladatot is. Ez főleg a kistelepüléseket hozta nehéz helyzetbe, ahol a kispostákat bezárják, és a szárnyvonalak megszüntetése is napirenden van. A kormány intézkedései a kistelepüléseket sújtotta a legjobban. Rajtuk nem segít az sem, hogy növekedett a személyi jövedelemadó helyben maradó része, illetve a gépjárműadó is az önkormányzatokat illeti. A kistelepüléseken kevesebben fizetnek személyi jövedelemadót és gépjárműadót is - mondta Kovács Zoltán.

Lampert Mónika 100 millió forintot ígért az önkormányzatok számára, ez az összeg azonban a mai napig nem, érkezet meg - hívta fel a figyelmet a politikus. Elmondta, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálatot folytatott 1999 - 2000 között az önkormányzatoknál, a kötelező állami feladatokat illetően, és megállapította, hogy a polgári kormány ideje alatt nőtt a kötelezően ellátandó állami feladatok finanszírozása 12-14 százalékkal.

Jelenleg a kormányhoz közeli önkormányzatok kiemelt helyzetben vannak. Ma egy a nyolchoz kapják a szocialista vezetésű önkormányzatok a pénzbeli támogatást, számokban kifejezve 400 millió a 3,2 milliárdhoz arányban, hívta fel a figyelmet a politikus.

Medgyessy Péter bejelentette az óvodások ingyenes étkeztetését, majd korrigálta azt - említette meg a Kovács Zoltán, majd félelmét fejezte ki, hogy ez a bejelentés is, akárcsak a közalkalmazotti béremelés az önkormányzatok rovására történik. Köztudott, hogy 2003 az önkormányzatok fekete éve, tette hozzá.

A közigazgatási reformmal a kormány elkésett, és a reformhoz szükséges törvényjavaslatok rosszul előkészítettek. Ennek célja, hogy elterelje a figyelmet a települések problémáiról, holott "reform helyett elsősorban ezeket kellene megoldani" - mondta Kovács Zoltán.

Megszorító intézkedéseket alkalmaztak, amikor még tele volt a kassza

Kontrát Károly a kormány rendészeti munkáját értékelve elmondta, hogy a szocialista vezetésű Belügyminisztériumban a korábbi gyakorlathoz képest a fontos törvények előkészítése során elmaradt a parlamenti pártokkal való egyeztetés.

- Mindent elölről kezdenek függetlenül attól, hogy az megfelel az ország érdekeinek vagy sem - emelte ki.

Orbán Péter indokolatlan leváltása után, amikor Salgó Lászlót főkapitány jelöltként meghallgatták, az olyan ismeretlen anyagból idézett a rendőrök korruptságára, felkészületlenségére, az EU-s követelményeknek való alkalmatlanságára vonatkozóan, amelynek nem volt szerzője, illetve nem jelölte meg az információinak forrását.

Ebből a valótlan helyzetértékelésből indult Salgó László főkapitány munkája és ez jellemezte az elmúlt egy évet is , emelte ki Kontrát Károly.

A rendőrség működéséhez a szocialista kormány nem biztosította a szükséges forrásokat, annak ellenére, hogy 320 milliárd többletbevételt adott át a polgári kormány a Medgyessy-kormánynak. Már akkor megszorító intézkedéseket alkalmaztak, amikor tele volt a kassza- hívta fel a figyelmet a politikus. Ez folytatódott a 2003-as költségvetés előkészítése során, majd a Medgyessy-csomag a Belügyminisztériumtól 6,7 milliárd forintot vont el.

Megtört az az életpályamodell, amely nemcsak a köztisztviselőkre vonatkozott, hanem a rendőrökre, határőrökre, tűzoltókra. Lampert Mónika belügyminisztersége alatt megtört a lendület a lakáshoz jutás, a képzés, a nyelvtanulás területén. A rendőrök már szeptember 19-én Salgó-csomagról számoltak be: megszorításokról, túlmunkák meg nem fizetéséről, létszámstop elrendeléséről - összegezte a történteket Kontrát Károly.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek