Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatékonyabb fogyasztóvédelmet az energetika és a telekommunikáció területén

A keddi napon az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi szakbizottsága (ITRE) egyhangúlag megszavazta Gyürk András véleménytervezetét, amely az állampolgárok belső piaccal kapcsolatos aggályaira nyújt megoldási javaslatokat. A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője az energetikával és a telekommunikációval kapcsolatos aggályokra, illetve a kis- és középvállalkozások helyzetének javítására dolgozott ki konkrét megoldási javaslatokat.


Dátum: 2012-04-24 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:25.423058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyürk András szerint az energiaszektorban a fogyasztói elégedetlenségre leginkább az ad okot, hogy a számlák rendkívül bonyolultak és nem magyarázzák el, miért emelkedtek meg az utóbbi időben az energiaárak.  A jelenlegi szabályozás több tagállamban is igen megengedő, így az energiaszolgáltatók nem kényszerülnek a fogyasztók megfelelő tájékoztatására. A Fidesz delegációvezetője szerint az uniós szabályozás elvben megfelelő jogi védelmet biztosít, a tagállamoknak azonban minél hamarabb át kell ültetniük a harmadik energiacsomagot a gyakorlatba: meg kell erősíteni a nemzeti hatóságok ellenőrző szerepét, ezáltal biztosítva a fogyasztói jogok érvényesülését.

A távközlés területén a legnagyobb problémát az átláthatóság hiánya jelenti, amely az árak és a szolgáltatási csomagok összehasonlításának nehézségében nyilvánul meg. Különböző szolgáltatók esetében az elszámolás sok esetben különböző egységben történik, ezért a csomagajánlatokat nagyon nehéz összehasonlítani. Gyürk András ezért az elszámolási egységek és az ár formátumának egységesítését javasolja. A javaslat továbbá arra is kitér, hogy a könnyebb összehasonlítás érdekében a minimális hűségidő és a kötbér is a fogyasztók számára transzparens módon kerüljön feltűntetésre.

A kis- és középvállalkozásoknak a tagállami és uniós pénzügyi forrásokhoz való hozzáféréssel vannak problémáik. A kkv-k nehezen jutnak hozzá a pályázati információkhoz és nincsenek a pályázatírásban jártas alkalmazottaik. A javaslat szerint a kkv-k helyzetét nagyban segítené, ha a tagállamok az uniós és központi pénzügyi források lehívásához az úgynevezett egyablakos ügyintézést vezetnék be. A kis- és középvállalkozások továbbá nagyobb sikerrel vennének részt a közbeszerzésekben, ha biztosítani lehetne az alvállalkozók gyorsabb kifizetését és a nagytételű beszerzések kisebb részekre történő bontását.

Az Európai Parlament várhatóan idén szeptemberben szavaz a néppárti képviselő javaslatait is tartalmazó végső jelentésről.

Kapcsolódó elemek