Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hülyeség - ha fájna, 2003. július 7.

"Nehezményezzük, hogy a Fidesz kútmérgezéshez hasonló dolgot visz véghez: bármilyen jó intézkedés történt az egészségügyben mind úgy került a köztudatba, hogy ártunk a betegeknek, tönkretesszük az egészségügyet" - mondta hétfőn Schvarcz Tibor, az MSZP frakciójának egészségügyi munkacsoportja vezetője hétfőn.


Dátum: 2003-07-07 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:33.789510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt fél évet értékelve közölte, a kórháztörvényről tavaly november-decemberben folytak egyeztetések, az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény esetében - a jogszabály előkészítő szakaszában - még Medgyessyvel is egyeztettek.

"Nehezményezzük, hogy a Fidesz kútmérgezéshez hasonló dolgot visz véghez: bármilyen jó intézkedés történt az egészségügyben - béremelés, konszolidáció, rekonstrukciós programok -, mind úgy került a köztudatba, hogy ártunk a betegeknek, tönkretesszük az egészségügyet" - mondta hétfőn Schvarcz Tibor, az MSZP frakciójának egészségügyi munkacsoportja vezetője hétfőn.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek