Zöld utat ad az Európai Bizottság az IMF/EU-tárgyalások megkezdésének + videó
Az uniós javaslattevő-végrehajtó testület szerdai ülésén úgy ítélték meg, hogy Magyarország "elégséges lépést tett és kötelezettséget vállalt" ahhoz, hogy elinduljanak a hivatalos tárgyalások - derül ki az Európai Bizottság közleményéből.
Dátum: 2012-04-25 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:33.965737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Bizottság nyugtázta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök - José Manuel Barroso bizottsági elnökkel folytatott keddi brüsszeli megbeszélése során - megerősítette a szükséges magyar jogszabály-változtatási kötelezettségvállalásokat. Ezek a vállalások az uniós joggal való összhang megteremtését célozzák mindazokban a kérdésekben, amelyek jelentőséggel bírnak a szilárd és független jogi környezet megléte szempontjából - áll az uniós végrehajtó testület közleményében, amely szerint e jogi környezet kulcsfontosságú a befektetői bizalom szempontjából, az pedig befolyással van a makrogazdasági stabilitásra.
A pénzügyi tárgyalások megkezdésének előfeltételeként Brüsszelben korábban rendszeresen megemlítették, hogy biztosítani kell a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. E kérdésben az Európai Bizottság januárban kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Most, mint azt az uniós végrehajtó testület közölte, a brüsszeli kifogásokra adott magyar válaszok nyomán a testület úgy döntött: kész lezárni ebben az ügyben a kötelezettségszegési eljárást.
Olivier Bailly elmondta: e lezárás akkor fog megtörténni, ha Magyarországon a parlament elfogadja mindazokat a törvénymódosításokat, amelyek tervezetét a magyar kormányzat szövegszerűen előzetesen eljuttatta Brüsszelbe. A tényleges lezáráshoz már nem lesz szükség újabb testületi döntésre, hanem elég az, ha Olli Rehn gazdasági-pénzügyi kérdésekben illetékes bizottsági alelnök megállapítja, hogy a szükséges törvénymódosítások magyar részről megtörténtek. A magyar kormány arra is kötelezte magát - olvasható a bizottsági közleményben -, hogy tovább folytatja a konzultációkat az Európai Központi Bankkal a még nyitott kérdésekben.