Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pleschinger: Magyarország hamarosan kiléphet a hitelpiacra

Pleschinger Gyula nem zárja ki, hogy Magyarország még az IMF/EU-hitelmegállapodás megkötése előtt kilép a nemzetközi kötvénypiacra.


Dátum: 2012-04-25 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:36.440057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy szerdai  háttérbeszélgetésen elmondta: azt azonban "rossz üzenetnek" tartaná, ha a kötvénykibocsátás a tárgyalások megkezdését is megelőzné.

Az államtitkár szerint informális értesülései alapján a hiteltárgyalások megkezdődhetnek, amint a magyar parlament jóváhagyja a jegybanktörvénynek az Európai Unió által kívánt módosítását.

"Azt hiszem, ez heteken belül megtörténhet" - mondta.

Hozzátette: a magyar kormány beleegyezett, hogy Simor András jelenlegi jegybankelnök mandátumának lejártáig nem növelik a monetáris tanács tagjainak számát és nem neveznek ki harmadik alelnököt. Simor mandátuma 2013 márciusában jár le.

Pleschinger Gyula újságíróknak elmondta: Budapest arra számít, hogy a tárgyalásokon gyors megállapodás születik, mert a felek véleménye "a gazdaságpolitika lényegét tekintve" nem áll távol egymástól.

Kapcsolódó elemek