"Mesterházy ne feledkezzen meg az Őszödi beszédről!"
Ránk az ország adósrabszolgaságból való kiszabadításának feladata maradt – reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Mesterházy Attila szerdai nyilatkozatára.
Dátum: 2012-04-25 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:39.405961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
„Igen megtisztelő számunkra Mesterházy Attila azon vélekedése, hogy az első Orbán kormány óta az államadósság drasztikus növekedése kizárólag a Fidesz propaganda gépezetének volt köszönhető, és nem az akkor kormányzó szocialistáknak”– olvasható Selmeczi Gabriella szerdai közleményében. A szóvivő úgy fogalmaz: „sajnálatos módon azonban ránk az ország adósrabszolgaságból való kiszabadításának feladata maradt. Amennyiben mélyebben szeretné megérteni hogyan került országunk ebbe a helyzetbe, figyelmébe ajánljuk egykori pártelnökének Őszödi beszéd néven elhíresült monológját.”