Martonyi János gazdasági ügyekről tárgyal Bruneiben
Martonyi János Bruneibe érkezett, hogy részt vegyen az április 26-27-én megrendezésre kerülő EU-ASEAN külügyminiszteri találkozón. A külügyminiszter az értekezlet első napján kétoldalú megbeszélést folytatott Erlinda F. Basilióval, a Fülöp-szigetek Külügyminisztériuma junior miniszterével, akivel elsősorban gazdasági kérdésekről tárgyalt - közölte a külügyi tárca csütörtökön.
Dátum: 2012-04-26 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:48.727270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A minisztérium tájékoztatása szerint: Bruneiben rendezik az Európai Unió és a Délkelet-Ázsiai Államok Szövetsége sorrendben 19. külügyminiszteri találkozóját, amelyre európai részről Cathrerine Ashton, az Európai Külügyi Szolgálat vezetője, valamint számos európai külügyminiszter – köztük Guido Westerwelle német, William Hague brit és Carl Bildt svéd miniszter – érkezett a délkelet-ázsiai országba.
Martonyi János az első olyan magyar külügyminiszter, aki részt vesz a két regionális szervezet miniszteri találkozóján. Hazánk 2004 óta tagja a dialógusnak. Martonyi János külügyminiszter Fülöp-szigeteki partnerrel megvalósult találkozója jól illeszkedik a magyar külpolitika globális, ezen belül délkelet-ázsiai nyitási folyamatába. A megbeszélésen a felek elsősorban a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről értekeztek.
Martonyi János kérte a Fülöp-szigeteki partner segítségét abban, hogy mielőbb szűnjenek meg azok az adminisztratív akadályok, amelyek jelenleg még gátolják a magyar mezőgazdasági, különösen húsipari termékeink bejutását a közel százmilliós Fülöp-szigeteki piacra. A junior külügyminiszter a brunei konferenciát magánjellegű okok miatt váratlanul lemondani kényszerült külügyminiszter helyett képviseli a Fülöp-szigeteket a multilaterális találkozón.
A magyar külügyminiszter 2012. április 27-én felszólal a konferencián és egyben felhívja a figyelmet az ázsiai kapcsolatépítésünk szempontjából is jelentős Duna–Mekong együttműködési kezdeményezésre. A magyar EU elnökség idején Gödöllőn megrendezett Ázsia–Európa Dialógus (ASEM) külügyminiszteri értekezletének utógondozásaként a magyar Külügyminisztérium 2012. június 20-21-én tudományos konferenciát rendez Budapesten.
Az esemény célja az elnökségünk idején elfogadott Duna Stratégia és a Mekong folyó régiója közötti átfogó fejlesztési, vízgazdálkodási és egyéb együttműködési területek beazonosítása lesz. Martonyi Jánost Bruneiben fogadja az ország uralkodója, továbbá – mások mellett – eszmét cserél Surin Pitsuwannal, a tíz délkelet-ázsiai országot tömörítő ASEAN főtitkárával - zárul a Külügyminisztérium közleménye.