Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sárvári Csaba a Veszprém Megyei Közgyűlés új tagja

Letette képviselői esküjét a veszprémi megyegyűlés csütörtöki ülésén Sárvári Csaba (Fidesz-KDNP), a Veszprém Megyei Vállalkozók és Munkaadók Pártjának elnöke Kovács Norbertet váltja a Veszprém Megyei Közgyűlésben.

Dátum: 2012-04-26 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:49.786418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kovács Norbert (Fidesz-KDNP), a megyei önkormányzat volt alelnöke április 15-i hatállyal mondott le képviselői mandátumáról - mondta a megyei közgyűlés elnöke az MTI-nek. Lasztovicza Jenő (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy Kovács Norbert azért vált meg képviselői mandátumától, mert Budapesten kapott állást. Sárvári Csaba a választási lista 14. helyéről kerül a közgyűlésbe.

A megyei önkormányzat elnöke január 31-én jelentette be, hogy Kovács Norbert lemond alelnöki posztjáról. Lasztovicza Jenő akkor kijelentette: az alelnök lemondása és aközött, hogy Kovács Norbert részt vett az Azori-szigeteken az Európai Régiók Közgyűlésén - amelynek kapcsán két jobbikos veszprémi képviselő feljelentést tett - nincs összefüggés.

Kapcsolódó elemek