Hutiray: Az unió támogatja a közös településfejlesztést
A kohéziós politika 2014-2020 közötti időszakra kialakított tervei a gazdasági erőt és munkahelyeket teremtő fejlesztési lehetőségekre összpontosulnak Budapest térségében - közölte Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes csütörtökön Budapesten, egy, az agglomeráció jövőjéről szóló konferencián.
Dátum: 2012-04-26 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:50.752043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t\xa0A városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes köszöntőjében elmondta: a közös településfejlesztést az unió is támogatja a jövőben; az új kohéziós támogatási politikában 2014-től előnyben részesülnek azok a közösen pályázó várostérségek, amelyek össze tudják hangolni településfejlesztési elképzeléseiket. Megjegyezte, hogy az 1,7 millió lakosú Budapest önmagában nem olyan versenyképes, mint a 2,5 millió embernek otthon adó agglomerációs térség.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a növekvő népességű agglomerációban élők ugyanazokat az életminőségre vonatkozó elvárásokat fogalmazzák meg, mint a budapestiek.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Intézete által megrendezett konferencia programján előadások szerepelnek többek között a budapesti agglomeráció fejlesztési prioritásairól, területrendezési tervéről, a város és környéke kapcsolatrendszerének kialakításáról és a változó agglomerációs szerepkörről Pest megyében.', '']