Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar vasút ügye több mint ágazati ügy

A magyar vasút ügye nem ágazati ügy, nem is egy vállalat ügye, jó vagy éppen elégtelen működésének ugyanis az egész gazdaságra és a társadalomra is komoly hatásai vannak - hangoztatta csütörtökön Fónagy János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Vas megyei Bükfürdőn rendezett közlekedésfejlesztési konferencián tartott előadásában.


Dátum: 2012-04-26 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:51.819067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vasút működésének gazdasági és társadalmi előnyeit vagy hátrányait nem lehet kizárólag vállalati mutatók alapján megítélni - hangsúlyozta. A vasúti teherforgalmat és személyforgalmat kiszolgáló vasúthálózat léte, minősége, az általa biztosított vagy éppen nem biztosított kiszolgálási sebesség, a vasút biztonsága, környezetvédelmi hatásai akár meghatározó elemei is lehetnek egy társadalom mindennapi működésének - fűzte hozzá. A családok napjainkban és a belátható időn belül leginkább a gépkocsi használaton tudnak spórolni. A családi költségvetések kezelőit egyre inkább elgondolkodtatják az emelkedő üzemanyag árak, tehát a potenciális utazóközönség "már csak muszájból is" rendelkezésre áll - mondta az államtitkár. Egyelőre nincs minden magyar település határában a helyi munkavállalókat foglalkoztató termelőüzem, ezért közlekedés az, ami mobilizálni tudja a munkaerőt anélkül, hogy kiürülnének a falvak - fűzte hozzá.

Magyarországon éppen most alakítják ki az új közigazgatási rendszert, a járásokat, de folyik az egészségügyi alapellátás átalakítása is, ezek sikerének egyik fontos feltétele a közlekedés megfelelő fejlesztése, hiszen a polgároknak valahogy el kell majd jutnia a járási székhelyre, utaznia kell azért, hogy igénybe vehesse a korszerűbb egészségügyi szolgáltatást - mutatott rá. Fónagy János előadásában az Európai Unió által 2011-ben elfogadott Közlekedéspolitikai Fehér Könyv célkitűzéseit vetette össze a magyar közlekedésfejlesztési stratégiával. A nemzeti közlekedésfejlesztési stratégiánk természetesen összehangolódik az uniós célkitűzésekkel, de Fónagy János szerint azok egyike sincs eleve kőbe vésve, azt a gazdasági helyzet folyamatosan felülírhatja. Mindezek ellenére fontos célként nevezte meg egy fenntartható jövőbeli európai közlekedési rendszer infrastrukturális kiépítését, a ezen belül a közösségi közlekedés fejlesztését, valamint környezetvédelmi szempontok alapján az áruforgalom vasútra terelését.

Kapcsolódó elemek