Sikeres a katonai alapismeretek oktatása
Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át az első, honvédelmi alapismeretek tantárgy oktatására alkalmas tantermet csütörtökön a fővárosban.
Dátum: 2012-04-26 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:54.770058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zuglói Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskolában felavatott tanteremben a miniszter elmondta: 2010 óta sikeresen folyik a katonai alapismeretek mint fakultatív érettségi tantárgy oktatása, és a szaktanterem átadásával új lendületet vehet a képzés. A katonai pályára készülő diákoknak jó hír lehet, hogy ha az említett tantárgyból érettségiznek, akkor pluszpontot érhetnek el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre való felvételinél. Mint hozzáfűzte: sokszoros a túljelentkezés bizonyos szakokra, így csak a legjobbak tudnak bekerülni. A miniszter felidézte, hogy az Országgyűlés idén januártól három intézményből alkotta meg a közszolgálati egyetemet. Az egyetem központja a volt Ludovika tisztképző épülete lesz.
Az MTI kérdésére Szalainé Kelemen Ildikó, a szakközépiskola igazgatója elmondta: két éve oktatják a honvédelmi alapismereteket mint választható tantárgyat. Hetente egyszer elméleti és gyakorlati órát tartanak, a diákok egyebek mellett tereptant, tájolást és a katasztrófahelyzetek elhárítását tanulják a foglalkozásokon. Rendeznek lőgyakorlatokat, és táboroztatják is a gyerekeket. Az iskolában mintegy 600 diák tanul, közülük 150-200-an választották a honvédelmi alapismereteket, és nyolc-tíz diák tesz érettségit a tantárgyból - mondta. A most átadott tanteremben katonai és harcászati szemléltetőeszközöket, képeket, terepasztalokat helyeztek el; a termet Zrínyi Miklósról nevezték el.