Selmeczi: Ne töröljék el a 98 százalékos különadót!
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség két javaslatot fogalmaz meg a kormány felé: ne töröljék el a magánszemélyek végkielégítésére vonatkozó 98 százalékos különadót, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték és a telekommunikációs adó kapcsán mérlegelje a kabinet azt, hogy vannak olyan családok, akiknek ez komoly anyagi terhet jelent – fogalmazott Selmeczi Gabriella csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2012-04-26 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:55.521650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tAz unió a GDP 0,5 százalékának megfelelő kiigazítást írt elő Magyarország számára, amikor a túlzottdeficit-eljárás új szakaszába lépett – jelentette ki Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője hozzátette: a\xa0párt méltánytalannak tartja ezt a döntést. Mint mondta, az Orbán-kormány tevékenységének köszönhetően az EU egyik legjobb költségvetési adatokkal rendelkező országa lettünk.', 'Emlékeztetett arra, hogy hazánk 2004 óta nem tudta teljesíteni azokat az előírásokat, amiket az Európai Unió meghatározott a költségvetés, illetve az államháztartás kapcsán a tagországok számára. Tény, hogy ezeket az adatokat az MSZP-kormányok alatt produkáltuk, a szocialisták felelőssége megkerülhetetlen – szögezte le. Ők maguk is bevallották, hogy trükkök százaival éltek annak érdekében, hogy eltitkolják, milyen állapotba került a kormányzásuk alatt az ország – fűzte hozzá Selmeczi.
\n']
['\n\t\t\n\t\tA Fidesz szóvivője elmondta, \xa0a Széll Kálmán Terv 2.0 két részből áll: egy adóátrendezésből a bevételi oldalon, valamint egy kiadáscsökkentésből. A tervezet szerint az állam saját magán közel 45 milliárd forintot takarítana meg – mutatott rá.', 'Az adórendszerről szólva elmondta, az a cél, hogy az adóalap minél szélesebb legyen. Minél többen fizetünk be egy adót, annál kevesebb lesz a befizetendő összeg – hangsúlyozta. Selmeczi Gabriella felhívta a figyelmet arra, hogy 2010 óta a közterhek viselésébe a kormány bevonta a vállalatokat, \xa0a külföldi cégeket, bankokat. Szét kell teríteni ezeket a terheket – tette hozzá.', 'A következő cél, ami számunkra nagyon fontos, az, hogy\xa0ne a dolgos, tisztességes munkát terheljük, hanem a fogyasztás típusú adókat erősítsük – jelentette ki. Mint mondta, ezek az adók igazságosabbak, hiszen „aki többet fogyaszt, többet költ, az többet adózik; akinek szerényebbek a körülményei, kevesebbet fogyaszt, és kevesebbet fog adózni”.
\n']
Selmeczi Gabriella úgy fogalmazott, a bírálóik szerint az unió által előírt 0,5 százalékos kiigazítást adó formájában kell beszedni. A Fidesz kiszámolta: ebben az esetben a családok terhei az adókon keresztül 18-20 százalékkal emelkednének, ezt a párt nem támogatja – szögezte le.
A szóvivő bejelentette: a Fidesz két javaslatot fogalmazott meg a kormány felé. Ne töröljék el a 98 százalékos különadót, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték és a telekommunikációs adó kapcsán mérlegelje a kormány azt, hogy vannak olyan családok, akiknek ez komoly anyagi terhet jelent – jelentette ki.
A 98 százalékos különadóról szólva kiemelte: eredetileg azért vezették be, mert kiderült, egyesek többmilliós végkielégítéssel távoztak az állami szférából. A Fidesz tagságának és támogatóinak elvárása, hogy a párt ragaszkodjon ehhez az adónemhez – hívta fel a figyelmet.