"Az egységes kórházi rendszer megtakarítást eredményez"
Szócska Miklós szerint az egységes állami kórházhálózat kialakítása nyomán egységes kapacitásszabályozást lehet érvényesíteni, ami megtakarítást jelent, és így több jut mindenkinek.
Dátum: 2012-04-26 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:51:59.760626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön Egerben, a Magyar Kórházszövetség XXIV. kongresszusán közölte: a megtakarítás érdekében először a földgázt szerzik be egységes közbeszerzési eljárás keretében, majd következik az áram és a gyógyszer.
Az a cél, hogy mindennek nyomán a leghatékonyabban működő költségvetési szervezet jöjjön létre, és az ágazat annyival több forráshoz jusson, amennyit meg tudunk takarítani - tette hozzá Szócska Miklós.
Közlése szerint az állami hálózat révén egyértelművé válnak a diagnosztika és az ellátás szintjei, s a születendő kórháztörvény nyomán egységes formában tudnak működni az intézmények. Az így megtakarítható források az intézményeknél maradnak, ugyanakkor az Új Széchenyi Terv forrásai jelentős fejlesztésekre adnak lehetőséget.
Az államtitkár arról is szólt, nem "tisztogatási szándékot" jelent az intézményvezetői pályázatok kiírása, hanem a megújulás lehetőségét. Éppen ezért ezen minél hamarabb túl kívánnak esni, így már nincs két hónap a döntésig.
Szócska Miklós egyúttal cáfolta, hogy a kormányzatnak bármilyen, privatizációt előkészítő szándéka volna az intézményrendszer államosításával.
Úgy véli, hogy a lakosság általános egészségi állapotának a javítását szolgáló jogszabályok és programok - ilyen a nemdohányzók védelméről szóló és a népegészségügyi termékadóról szóló törvény - meghozzák az eredményt. Utóbbi hatására már sok gyártó csökkentette termékei só- és cukortartalmát.
Mint mondta, a méhnyakrákszűrő-program a kistelepüléseken is lehetővé teszi a szűrést a védőnői hálózat keretében, a Mozdulj, mama! program keretében pedig igyekeznek testedzésre rávenni az időseket.