"A tranzakciós adó nagy részét a bankok fizetik meg"
A kormányszóvivő szerint egy átlagos jövedelmű család számára havi 500-550 forint terhet jelent majd a tranzakciós adó, valamint a telefon és az sms-ek után fizetendő illeték.
Dátum: 2012-04-27 09:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:04.185724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t\xa0Arra a kérdésre, hogy mit szólnak Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő bejelentéséhez, miszerint a Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy az említett adókat a nehéz helyzetben lévő családok esetében csökkentsék, vagy ne vezessék be, Giró-Szász András azt mondta: a kormány odafigyel a frakciók javaslataira.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, nem véletlen, hogy a tranzakciós adóval kapcsolatban a konvergenciaprogramban egy "tól-ig szám" szerepel, és utalt arra is, hogy a parlamenti vitában a módosító indítványok akár teret is nyerhetnek.', '']