Hegyvidék: nem kell parkolási díjat fizetni a szülőknek az óvodáknál, iskoláknál
Május elsejétől nem kell parkolójegyet váltaniuk azoknak a szülőknek, akik XII. kerületi bölcsődébe, óvodába vagy általános iskolába szállítják gyermeküket - tájékoztatta Kovács Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester pénteken az MTI-t.
Dátum: 2012-04-27 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:08.763722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t\xa0A kedvezményt a városrész fizetős zónáiban működő intézményeknél háztartásonként legfeljebb két ember veheti igénybe önkormányzati engedéllyel. A díjmentesség legfeljebb 20 perc várakozásra vonatkozik. Az 1-5. osztályos diákok hozzátartozói csak délután, 13 és 18 óra között; míg a bölcsődéseket, óvodásokat szállítók reggel 8 és 9, valamint délután 15 és 18 óra között élhetnek a kedvezménnyel.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az alpolgármester 600-800 várakozási hozzájárulás kiadására számít, ami éves szinten elvileg 25-30 millió forint bevételkiesést jelenthet az önkormányzatnak. Jelezte ugyanakkor, hogy a becsült összeg ennél jóval kevesebb is lehet, mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szülők egy része díjfizetés helyett eddig a szabálytalan parkolást választotta.', '']