"Legalább évente egyszer emlékezzünk az áldozatokra" + videó
Óriási adóssága van a mai magyar társadalomnak azzal a 800 ezer emberrel szemben, akit 1944 őszétől elhurcoltak a Szovjetunióba; egy jelképes anyagi kárpótláson túl semmiféle igazságszolgáltatásban, lelki kárpótlásban, jóvátételben nem volt részük az elmúlt húsz esztendőben - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken Siófokon egy rendezvényen.
Dátum: 2012-04-27 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:09.185519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Szórakész (Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete) országos találkozóján beszédet mondó frakcióvezető szólt arról is, a mai napig adós a magyar történetírás azzal az adattal, hogy a második világháború után hány embert kényszerítettek munkára, vittek el Magyarországról, hiszen csak azokat regisztrálták, akik oda is értek. Azokat, akiket előtte kivégeztek vagy meghaltak deportálás közben, már számba se vették.', 'A kapos.hu az eseményről készült videóbeszámolóját itt érheti el!
\xa0\xa0\xa0
Angliában a mai napig tíz- és százezrek emlékeznek az első világháború végére, hőseire és áldozataira, vajon ma Magyarországon hányan emlékeznek meg arról, hogy 800 ezer embert vittek el a Gulágra, ahonnan nagy részük nem tért vissza? - tette fel a kérdést Lázár János. Nem volt olyan magyar család, amelynek ne okozott volna szenvedést ez az időszak, mégsincs se nemzeti emléknap, se nemzeti főhajtás, hogy legalább évente egyszer emlékezzünk az áldozatokra - tette hozzá.
\xa0\xa0\xa0
Lázár János Hódmezővásárhely polgármestereként a találkozó mintegy száz résztvevője előtt beszélt arról is, hogy városában 2004 és 2006 között a félelem, a zárkózottság vagy az emlékek elvesztése miatt csak komoly gyűjtőmunkával tudták összeszedni a régi adatokat, emlékeket arról, hány helybélit hurcoltak el náci haláltáborokba és a Gulágra. Hangsúlyozta, az emlékezés akkor lesz teljes, ha nemcsak a holokausztról való ismeretek képezik majd az általános műveltség részét, hanem az is, hogy hány embert hurcoltak el a Szovjetunióba.
\xa0\xa0\xa0
Menczer Erzsébet, a Szórakész vezetője, fideszes országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy már kinyitották az "amnézia zsákját, ahová megpróbálták a szocialista kormányok a történelem e sötét korszakát visszatuszkolni". Az általa benyújtott önálló indítvánnyal kezdeményezte, hogy november 25-ét nyilvánítsák a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává. Jelenleg a javaslat általános vitája zajlik a parlamentben. Mint kifejtette, az 1944 őszétől 1948-ig elhurcoltak mintegy ötöde élte túl a megpróbáltatásokat, és tért vissza 1953-55 körül. Azért esett a választás november 25-re, mert az év ezen időszakában térhettek haza a túlélők.
\xa0\xa0\xa0
Menczer Erzsébet elmondta, hogy iskolai előadást tartva, de még a parlamentben, a képviselőtársai között is tapasztalta, milyen hiányos a tudás és a tanítás a Gulágról. Az új emléknappal azt szeretnék elérni, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a jövőben a "vörösinges fasizmus" áldozatairól is.
\xa0\xa0\xa0
A Szórakész négynapos siófoki találkozójára több országból érkeztek túlélők és leszármazottaik.']