Tettarányos, következetes és igazságos lesz az új Btk.
A kormány szerdai ülésén elfogadta az új Büntető Törvénykönyv (Btk.) tervezetét, melyet a pénteki napon be is nyújt az Országgyűlésnek. Várhatóan májusban elkezdődhet az új Btk. tárgyalása, és a tavaszi ülésszak végéig el is fogadhatja azt a Ház. Az új Btk. 2013-ban, egy éves felkészülési idő után lépne életbe – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Répássy Róbert.
Dátum: 2012-04-27 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:12.097751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus fontosnak nevezte, hogy az új Btk. választ tudjon adni az elmúlt harminc évben átalakult bűnözési jellemzőkre. Míg a 70-es években átlagosan évi 120 ezer bűncselekmény vált ismertté és ennek mindösszesen 6%-át tették ki az erőszakos bűncselekmények, addig 2010-ben összesen közel 450 ezer regisztrált bűncselekmény történt, és az erőszakos, bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények száma folyamatosan emelkedik. Répássy Róbert arra is emlékeztetett: az új Btk. megalkotásának szükségessége már több korábbi kormányzati ciklusban is felmerült, 2001-2006 között miniszteri biztos irányította az előkészületeket, de nem vezetett eredményre.
Az Új Büntető Törvénykönyv az elmúlt másfél évben hozott büntetőjogi szigorításokat természetesen megőrzi. Vagyis továbbra is érvényesül például az erőszakos elkövetőket sújtó három csapás intézménye, az uzsorások elleni szigorú szabályok és a hajléktalanok büntetőjogi védelme, illetve a náci vagy kommunista bűnök tagadása vagy az „egyenruhás bűnözésre” vonatkozó szabályok – fogalmazott az államtitkár.
Újabb kiskapuk záródnak be a korrupciós és a közélet tisztaságát sértő bűncselekmények előtt. A vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban új tényállásként fog szerepelni, amennyiben azt az EU Bírósága vagy a Nemzetközi Büntetőbíróság vonatkozásában követik el. Bűnszövetségben vagy üzletszerűen elkövetett vesztegetés minősített eset lesz, a strómanok által vezetett cégek bejegyzésének megakadályozására is új tényállást tartalmaz az új Btk.
Szigorúbb büntetés vár a visszaesőkre, a hivatalos személyek, a közfeladatot ellátó személyek (pI. pedagógusok, mentők, nevelők) elleni erőszak és a súlyos erőszakos bűncselekmények elkövetőire. Új büntetési és intézkedési nemek segítenék az igazságszolgáltatás hatékonyságát, mint a jóvátételi munka, az elzárás, a sportrendezvényektől való eltiltás. Az új Btk. korszerű válaszokat képes adni a mai kor kihívásaira, például a számítógépes gazdasági bűncselekményekre és a kiszolgáltatott helyzetben levő személyek modern kori rabszolgatartására (az ún. kényszermunkára). Választ ad doppingbűncselekményekre vagy a gyógyszerhamisításra is.
Az eredeti tervezethez képest módosult a büntethetőségi korhatás is. A kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy a büntethetőség korhatára kizárólag az élet elleni bűncselekmények esetében 12 évre csökkenne, és az eljárás csak az elkövető beszámítási képességének vizsgálatát követően indítható meg. A 12-14 év közöttiekre ugyanakkor csak a fiatalkorúakkal szemben kiszabható intézkedések alkalmazhatók. Az eredetiekhez képest módosulna a jogos védelem szabálya is. A jogos védelem megköveteli, hogy a támadás személy ellen irányuljon; a lakásba való behatolás esetében azonban minden esetben az élet elleni támadást is feltételezi a törvény. Az észrevételek hatására számos új büntetőjogi tényállással egészült ki a tervezet. Az együtt élők közötti lelki bántalmazás címén új büntetőjogi tényállást vezetnek be, új bűncselekmény a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása, a belépésre jogosító biztonsági okmányt hamisítása, gépjármű kilométer-számlálójának meghamisítása.
Új bűncselekmény lenne a családi kapcsolatok létesítésével történő visszaélés, például az, ha valaki a bevándorlási szabályok megsértésével az állampolgárság megszerzése érdekében köt érdekházasságot vagy fogad örökbe. A gazdasági csalás új bűncselekmény-tényállásként kerülne szabályozásra, amely a hűtlen vagy hanyag kezeléstől annyiban tér el, hogy nem feltétlenül kell közvetlen anyagi hátrány okozni, csalárd gazdálkodási magatartás is megvalósíthatja ezt a bűncselekményt. Ez alapesetben vétségnek számít majd, de üzletszerűen vagy bűnszövetségben elkövetve súlyosabbnak minősül.