Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénymódosítás indítványozását kéri a hódmezővásárhelyi Fidesz

Törvénymódosítás indítványozására kéri a térség országgyűlési képviselőjét a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete azért, hogy a szándékos bűncselekményért, jogerősen börtönbüntetésre ítélt képviselők jogállása az ítéltet követően megszűnjön - közölte a szervezet elnöke pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2012-04-27 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:12.496434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tHavasi Katalin elmondta: a problémára egy közelmúltban történt eset hívta fel a figyelmet. A hódmezővásárhelyi roma nemzetiségi önkormányzat vezetőjét Ajtai Évát ugyanis két héttel ezelőtt sikkasztás miatt jogerősen elítélte a Szegedi Törvényszék, az elnök azonban mégsem mond le tisztségéről.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A hatályos jogszabályok ezt lehetővé teszik számára, ezért a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete arra kéri a térség országgyűlési képviselőjét, és a szövetség parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjét, Lázár Jánost, hogy kezdeményezzen törvénymódosítást.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Ez a módosítással a törvény mondja ki, hogy az önkormányzati képviselő elveszti mandátumát abban az esetben, ha szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélik. Ez a javaslat vonatkozik a helyi önkormányzati és a kisebbségi önkormányzati képviselőkre is. Ez a képviselőség mellett, a politikus megválasztásához kötődő összes tisztségének elvesztését is jelentené.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Havasi Katalin hozzátette: meglátásuk szerint az a politikus, akiről bebizonyosodik, hogy bűncselekményt követett el, méltatlanná válik a választók képviseletére.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Másodfokú végzésében 2012. április 16-án helybenhagyta a Szegedi Törvényszék a hódmezővásárhelyi bíróság elsőfokú ítéletét, melyben sikkasztás miatt nyolc hónap, végrehajtásában két esztendőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a város cigány kisebbségi önkormányzatának elnökét, mert nem számolt el a várostól gyerekek nyári üdültetésére kapott támogatással.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Hódmezővásárhelyi Romák Egyesületének elnökeként is dolgozó Ajtai Éva gyerekek nyári üdültetésére vett át három részletben - céltámogatásként - mintegy kétmillió forintot a hódmezővásárhelyi önkormányzattól. A több mint ötven gyerek 2008 júniusában el is utazott a Csongrád megyei önkormányzat balatonszárszói üdülőjébe, ahol napi háromszori étkezést kaptak. Az elutazást követően az elnök azonban nem egyenlítette ki a számlákat, s az önkormányzati támogatásból is csupán 245 ezer forinttal számolt el, a fennmaradó összeggel sajátjaként bánt.', '']

Kapcsolódó elemek