Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stabilan őrzik vezető pozíciójukat a kormánypártok

A Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint április végén az aktivitáscsökkenés mellett a kormánypártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat.


Dátum: 2012-04-27 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:13.588016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közvélemény-kutató pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, legutóbbi, ezer embert érintő telefonos kutatása azt mutatta, hogy a választókorúak 48 százaléka menne el egy most vasárnap tartandó szavazásra, így a hajlandóság kismértékben csökkent. A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya áprilisban növekedett, jelenleg a megkérdezettek 41 százaléka tartozik ebbe a körbe.

A pártok erőviszonyai a felmérés szerint nem mutattak döntő változást, a Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 25 százalék, az MSZP 16 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 6, a Jobbiké 8, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióé pedig 2 százalék.

A biztos pártválasztók között április végén a Fidesz 44 százalékon, az MSZP 26 százalékon áll. A Jobbikra 16, az LMP-re 8 százalék voksolna, a DK pedig 3 százaléknyi szavazatot kapna.

Kapcsolódó elemek