Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A XIX. század dicső évei ma is összefogásra szólítanak minket"

Felavatták Klauzál Gábor egészalakos szobrát pénteken a főváros XXII. kerületében, ahol az első független magyar kormány egykori földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter életének utolsó másfél évtizedét töltötte.


Dátum: 2012-04-27 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:14.022146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárcavezető szólt a hazaszeretetről, amely erősebb volt az egyéni érdekeknél, és egységbe forrasztotta a kor nagyjait Széchenyitől Kossuthig, Deáktól Batthyányig, Táncsicstól Klauzálig.

"A XIX. század dicső évei ma is összefogásra, nemzeti egységre szólítanak minket" - mondta Réthelyi Miklós, hozzátéve, hogy egy olyan példaképre is felhívja a figyelmet, akit "bátran követhetünk mindannyian". Klauzál Gábort lánglelkű politikusnak nevezte, aki tevékenységét minden esetben az ország érdekeihez igazította.

Tarlós István főpolgármester szavai szerint a szobor felállításával régi tartozást törleszt a város. Klauzál Gábor "nagyszerű szónoklatokban tett hitet a szólásszabadság, a magyar nyelv hivatalossá tétele, a városok jogállásának, belső szervezetének rendezése, a polgárság jogai vagy akár a zsidók emancipációja mellett" - jelentette ki a városvezető.

A főpolgármester kitért az egykori miniszter ipar érdekében tett erőfeszítéseire. Beszédében megjegyezte, hogy Klauzál Gábor és társai letették annak a politikának az alapjait, amelyet "ma nemzetgazdaságnak hívunk".

Az ünnepségen Karsay Ferenc, a kerület alpolgármestere a szobor megszületésének körülményeit idézte fel, és a közösség, a civil szervezetek szerepét hangsúlyozta.

Az egészalakos bronzszobor felállítását a Klauzál Gábor Társaság kezdeményezte 2009-ben. Az alkotást Benedek György szobrász, Munkácsy-díjas érdemes művész készítette, teljes alkotói honoráriumáról lemondva.

Az egykori reformpolitikus szobrának felállításához mások mellett ötmillió forinttal járult hozzá Budafok-Budatétény önkormányzata, másfél millió forinttal a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, egymillió forinttal a fővárosi önkormányzat.

Kapcsolódó elemek