Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csökkenő munkalehetőségek

A Debrecenben élők munkalehetőségei csökkennek, boldogulásukat pedig negatívan érinti, hogy a kormány gazdaságpolitikája miatt visszaesett a befektetési kedv. Erről Pósán László fideszes országgyűlési képviselő beszélt múlt heti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-07-07 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:30:37.566009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint kifejtette, a forint leértékelése miatt a város kis- és nagyvállalkozóinak kiadásai emelkednek. Míg azelőtt beruházásaik gazdasági növekedéshez vezettek, addig most a talpon maradás a céljuk, s ez elbocsátásokat okoz. A sertés- és tejágazatba például - bízva a jövőben - sokan ruháztak be az elmúlt években, most azonban veszélybe sodorja őket a kormány hozzá nem értése.

A Debrecen és Józsa közötti 35-ös utat említve elmondta: eredetileg kétszer kétsávosra tervezték, a forgalom nagysága ugyanis ezt igényelte. A kormányváltás után azonban a fejlesztési folyamat megállt.

A repteret az önkormányzatnak saját erőből kell fejlesztenie, noha él a kormányrendelet a támogatásról.

Pósán László kijelentette: a takarékosság összeegyeztethetetlen a szocialista kormányzat felelőtlen költekezésével. A képviselő szükségszerűnek tartja a forint felértékelését.

- A kormány sodródik, nem tesz érdemi lépést a magyar gazdaság válságának megállítására, pedig lenne rá mód - közölte Halász János országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes. Mint ismertette, az ellenzék a parlamentben az esetek többségében nem tudta elmondani véleményét az ügyrendileg berekeszett viták, bizottsági ülések, a szűkre szabott időkeretek miatt. Ez pedig Debrecent több vitatémában is hátrányosan érintette.

Hajdú-bihari Napló

Kapcsolódó elemek