"Olyan projekt ez, ami túlmutat a kistérségen"
A kelet-balatoni kistérség 11 általános iskolájában és két középfokú intézményében szociálismunka- és mentálhigiénés hálózat kiépítése kezdődik meg 47 millió forintból - jelentették be pénteken Balatonalmádiban a program nyitórendezvényén.
Dátum: 2012-04-27 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:16.016016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A programban két nyáron át hatszáz gyerek bentlakásos és napközis táboroztatását finanszírozzák, a rászoruló családok szociális gondozását látják el, valamint egy pszichológiai módszereken nyugvó mentálhigiénés hálózatot hoznak létre.
A projekt nyitórendezvényén Kovács Zoltán Veszprém megyei kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy a térségben sok oktatási intézményt újítottak fel az elmúlt években. A 47 milliós projekt, amelyet az Európai Unió és a magyar állam száz százalékban finanszíroz, jobbá teszi a gyerekek életét - jelentette ki a kormánymegbízott.
Szedlák Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a kistérségi társulás elnöke szerint a kétéves program jelentősége, hogy nehéz helyzetben lévő családoknak segít; olyan projekt ez, ami túlmutat a kistérségen és országos mintát ad.
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a köznevelési törvény fontosabb pontjairól beszélt, így például arról, hogy az új törvény szerint az érettségizőknek a vizsga előtt 50 órás közösségi munkát kell végezniük; hogy a Nemzeti alaptanterv lényege a közművelődési tartalmak hangsúlyozása, hiszen nem elegendő a kompetenciák fejlesztése.
Óriási hiánya az oktatási rendszernek a külső ellenőrzés hiánya, ezért jövő szeptemberben kísérleti jelleggel megkezdi működését a tanfelügyeleti rendszer - ismertette.
Megjegyezte: az új pedagógus-életpályamodell nem csupán bértábla, hanem hozzájárul ahhoz, hogy a pedagógus ismét megbecsülésnek örvendő, tisztességgel megfizetett szellemi ember legyen.