Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

VM: szakszerűen végzi munkáját a nemzeti földalapkezelő

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél (NFA) több vizsgálat folyt az elmúlt fél évben, és bebizonyosodott, hogy a szervezet szakszerűen végzi a munkáját - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2012-04-27 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:16.766547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az LMP országgyűlési képviselője, Szabó Rebeka pénteken jelentette be, hogy az LMP vizsgálatot kér az állami földbérletek ügyében, és feljelentést tesz az NFA ellen. Közölte, nyílt levéllel fordulnak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Állami Számvevőszék elnökeihez, valamint a legfőbb ügyészhez. Ebben kérik, hogy folytassanak rendkívüli vizsgálatot az állami földbérletek ügyében. Kitért arra is, hogy képviselőtársával, Schiffer Andrással közösen beperlik az NFA-t, mert adatigénylésük ellenére nem hozták nyilvánosságra az állami földbérleti pályázatokat.

A minisztérium közleménye szerint össztűz zúdult a földalapkezelő szervezetre a haszonbérleti pályázatok miatt, sokan meg akarják akadályozni a gazdák földhöz jutását, és el akarják érni, hogy ne a helyi gazdák kapják haszonbérbe a földeket.

A tárca közölte: az NFA-ban működő ellenőrző bizottság folyamatosan vizsgálja a szervezetet. Az elmúlt fél évben a miniszter kétszer is belső ellenőrzést rendelt el a hivatalban, hogy tisztázza a sajtóban megjelent állításokat. Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága többször vizsgálta a földpályázatokat, albizottsága kihelyezett ülést is tartott az NFA-ban, ahol a képviselők minden általuk kért dokumentumot megkaptak.

A minisztérium leszögezi, hogy a vizsgálatok semmilyen szabálytalanságot nem tártak fel. A haszonbérleti pályázatok lebonyolítása megfelel a jogszabályi előírásoknak, a kormányzat által jóváhagyott eljárásrendeknek és annak részét képező haszonbérleti pályázati feltétel- és értékelési szempontrendszernek is. Az NFA a haszonbérleti pályázatokat nyilvános felhívás keretében hirdeti meg, és minden olyan közérdekű, nyilvános adat-közzétételi kötelezettséget teljesít, amit a jogszabályok előírnak - közölte a VM.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében az NFA szintén azt írta, hogy az LMP által kifogásolt haszonbérleti pályázatok lebonyolítása minden vonatkozó jogszabályi előírásnak megfelel. A szervezet közölte: visszautasít minden olyan kísérletet, ami tevékenységének szabályszerűségét, a szervezetben dolgozók becsületességét, szakmai hozzáértését megkérdőjelezi, és rendelkezésre áll a tevékenységével összefüggő vizsgálatokra.

Kapcsolódó elemek