Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feltehetően elraboltak két magyar állampolgárt Szíriában

A Miniszterelnökség elsődleges információi szerint ismeretlen fegyveresek elraboltak két magyar állampolgárt Szíriában - közölte a miniszterelnök szóvivője szombaton az MTI-vel.


Dátum: 2012-04-28 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:19.117555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor kormányfő arra utasította a Külügyminisztériumot és a Terrorelhárítási Központot (TEK), hogy ellenőrizzék az információ valóságtartalmát, és a szükségessé váló intézkedéseket haladéktalanul tegyék meg - mondta Szijjártó Péter, aki bővebb tájékoztatást későbbre ígért.

Az MTI-nek a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője, Kaleta Gábor azt mondta, az üggyel kapcsolatban mindent a Miniszterelnökség kommunikál.

Az MTI kereste Magyarország szíriai nagykövetségét is, ott azonban egyelőre senkit sem sikerült elérni.

Kapcsolódó elemek