Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Gyurcsány már a csalás és a lopás gyanújának árnyékában él"

Azt, hogy Gyurcsány Ferenc hazug ember, már mindenki régóta tudja. Most azonban már a csalás és a lopás gyanújának árnyékában is él - olvasható Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivőjének szombati közleményében, amelyben Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szakdolgozatával kapcsolatos sajtóhírekre reagál.


Dátum: 2012-04-28 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:19.799068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA szóvivő közleményében úgy fogalmaz: a Fidesz reméli, Gyurcsány korábban fennen hangoztatott erkölcsi mércéjét - amennyiben tényleg van neki ilyen - önmagára nézve is kötelezőnek tartja.', 'A HírTv Célpont című műsorában péntek este az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Ezt a férfi is megerősítette, azt állítva, nem tudott arról, hogy a politikus később ugyanezt a témát választotta. A korábbi kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke a HírTv kérdésére azt mondta: valószínű, hogy olvasta a dolgozatot, és merített is belőle.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Gyurcsány Ferenc 1983-ban házasodott össze első feleségével, Rozs Beatrixszal, és egy évvel később diplomázott. A nő bátyja, Rozs Szabolcs 1980-ban szintén A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel adott be szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskola földrajz szakán, csakúgy, mint 1984-ben a biológia-technika szakos Gyurcsány - derült ki a HírTv riportműsorából.

']

Kapcsolódó elemek