Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konferenciát szervez a KIM az üdülő fejlesztéséről

Lovas- és vízisport-programok, cserkésztáborok, valamint szociális üdültetés - egyebek mellett ezek szerepelnek a zánkai üdülőcentrum fejlesztéséről szóló kormányzati elképzelések között. Erről a fideszes Mihalovics Péter, az Új nemzedék jövőjéért program felelőse nyilatkozott az MTI-nek annak kapcsán, hogy május 4-én "Zánka újratöltve" címmel konferenciát rendeznek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM).


Dátum: 2012-04-29 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:24.912599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Április 1-jével a KIM vagyonkezelésébe került a zánkai ifjúsági centrum, amelynek szakmai felügyeletét Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kabinetfőnöke, Mihalovics Péter miniszteri biztos látja el, aki az MTI-nek elmondta, a zánkai üdülőcentrum fejlesztéséhez, tartalommal való megtöltéséhez és ahhoz, hogy a presztízsének megfelelően kezeljék a tábort, létre kell hozni egy tanácsadó testületet. Ennek felállítása előtt, május 4-én, pénteken Navracsics Tibor elnökletével konferenciát tartanak a KIM-ben "Zánka újratöltve" címmel, és öt kitörési pontról vitáznak majd, amellyel meglátásuk szerint megújítható az ifjúsági centrum.

Fő tervük - részletezte a miniszteri biztos -, hogy az Új nemzedék jövője programnak, vagyis a kormányzat ifjúságpolitikai stratégiájának egyik megvalósítási helyszíne Zánka legyen. Emellett - folytatta - a Horváth László miniszterelnöki megbízott által kidolgozott Kincsem Nemzeti Lovas Program több elképzelését is a Balaton-parti településen hajtanák végre. A pénteki tanácskozáson az ezzel kapcsolatos részleteket Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke ismerteti majd. Ugyancsak Zánkán valósulhatna meg a Festetics György-program több eleme, amelynek keretében számos vízi sportolási lehetőséget is oda telepítenének. Ennek egyik felelőse Gál András Levente kormánybiztos, aki jelen lesz a KIM-es konferencián is. Szintén Zánka lehet a cserkészmozgalom megerősítésének - amelyet Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára koordinál - az egyik pillére, és remélik, hogy - Soltész Miklós szociális államtitkár segítségével - szociális üdültetési programokat is tudnak szervezni az egykori úttörőtáborban - fejtette ki Mihalovics Péter.

A miniszteri biztos tájékoztatott arról is, hogy a zánkai üdülőcentrum új ügyvezető igazgatója április 15-tól Siklódi Levente lett.

Kapcsolódó elemek