Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: A magyar kormány stratégiai partnerként tekint Kínára

Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök hétfőn udvariassági látogatáson fogadta Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettest a Sándor-palotában.


Dátum: 2012-04-30 19:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:29.581919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint Kövér László kifejtette, hogy a gazdasági együttműködés mellett kiemelt figyelmet érdemelnek a kulturális kapcsolatok, ezért a magyar kormány elkötelezett a pekingi magyar kulturális intézet mielőbbi megnyitása, valamint a Sanghajban alkotó magyar építész, Hudec László egykori lakóházának felújítása mellett. Kövér László egy, a Hudec-életművet feldolgozó kínai kiadású könyvet ajándékozott vendégének.

A kétnapos hivatalos látogatásra érkező Li Ko-csiang kedden találkozik Orbán Viktor kormányfővel, és jelenlétükben több megállapodást is aláírnak a két ország képviselői.

Kapcsolódó elemek