Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Köztársasági elnököt választ a parlament

Áder János köztársasági elnökké választásáról dönt az Országgyűlés szerdai ülésén. A fideszes politikus megválasztásához az első fordulóban a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatára lesz szükség, ami kormánypárti szavazatokkal gyűlhet össze, mivel az ellenzéki pártok korábban azt közölték: vagy részt sem vesznek a titkos voksoláson, vagy nemmel szavaznak a Fidesz-KDNP jelöltjére.


Dátum: 2012-05-01 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:30.349013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\xa0Az Országgyűlés ülése szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik, és azon a frakciók megállapodása alapján az államfőválasztás lesz az egyetlen napirendi pont. A köztársasági elnök személyéről döntő titkos szavazás első fordulója előtt az ülést vezető elnök ismerteti a voksolás menetét, továbbá bejelentést tesz az Áder Jánost támogató képviselők ajánlásának érvényességéről.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség részéről 262 képviselő javasolta elnökké választani Áder Jánost, aki mellett nem volt más jelölt, hiszen az ellenzéki frakciók ehhez nem tudták összegyűjteni az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlását.', 'A képviselőknek egy óra áll majd rendelkezésükre, hogy a parlament folyosóin felállított urnákban elhelyezzék szavazataikat. Az év elején életbe lépett alaptörvény értelmében Áder Jánosnak államfővé választásához az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatását kell megszereznie. Ellenkező esetben második fordulóra kerül sor, amelyen - ellenjelölt hiányában - biztosra vehető a győzelme, hiszen azon a szavazatok számától függetlenül a legtöbb érvényes szavazatot gyűjtő jelölt válik államfővé. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'A választás első fordulójának eredményessége esetén Áder János 11 óra után néhány perccel teheti le köztársasági elnöki esküjét. A Ház előzetes napirendje szerint az új államfő ezt követően mondja el első elnöki beszédét, majd ezzel véget is ér az Országgyűlés ülése. Áder János megválasztása után május 10-én foglalhatja el hivatalát, az államfői jogköröket addig a köztársasági elnököt helyettesítő országgyűlési elnök, Kövér László gyakorolja teljes jogkörrel. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'A parlament a szerdai szavazással az alaptörvény azon követelményét teljesíti, amely kimondja: ha a köztársasági elnök megbízatása idő előtt szűnik meg, akkor a megszűnéstől számított harminc napon belül kell megválasztani az új államfőt. E határidő éppen május 2-án jár le, hiszen Schmitt Pál egy hónappal korábban, április 2-án jelentette be lemondását a parlamentben miután a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét. \xa0\xa0\xa0', '\xa0Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja, és legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani a tisztségre. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Áder Jánost Schmitt Pál lemondása után Orbán Viktor jelölte köztársasági elnöknek április 16-án. A jelölést a Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatta. A miniszterelnök, a Fidesz elnöke javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan "horgonyszemélyiségnek" tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, a magyar politikai rendszernek, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megerősítése, megszilárdítása lesz. Kövér László, az Országgyűlés elnöke egy április végi interjújában elismerte, hogy húzódozott az esetleges köztársasági elnöki jelöltségtől.\xa0 ', '']

Kapcsolódó elemek