Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pályázat munkahelyi képzések támogatására

Munkahelyi képzések támogatására pályázhatnak május 1-jétől a mikro, kis-, közepes, és nagyvállalkozások.


Dátum: 2012-05-01 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:31.103988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) honlapján megtalálható kiírások szerint a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében megvalósuló pályázatokra összesen 21 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből az összegből munkahelyi képzések támogathatók, és ezúttal nemcsak a konvergencia régiókban, hanem a Közép-Magyarországi Régióban működő cégek is pályázhatnak.

A pályázat alapvető célja, hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani, és hogy a képzést is tekintsék saját vállalkozásukba történő befektetésnek.

A mikro-, és kisvállalkozások maximum 10 millió forintig, a középvállalkozások 1-50 millió forint közötti összegre, míg a nagyvállalatok akár 150 millió forintra is benyújthatják igényüket. A munkaidőben zajló képzésben részt vevők kieső bérét és járulékát szintén támogatja a kiírás.

A támogatás mértéke akár 100 százalék is lehet, ám ez csak csekély összegű, azaz de minimis jellegű támogatásnál valósulhat meg. Azok a vállalkozások kaphatnak támogatást, amelyeknél a támogatás igénybevételének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladta meg a 200.000 eurónak (a közúti szállítási ágazatban tevékenykedő cégnél a 100.000 eurónak) megfelelő forint összeget.

A kiírásban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva az szerepel, hogy  Magyarországon a kisvállalatok munkavállalóinak képzésben való részvétele elmarad a közepes (11 százalék) és nagyvállalatoktól (25 százalék).

A szakképzési hozzájárulásból a foglalkoztatottak körülbelül 3 százalékának képzését támogatják. A szakképzési hozzájárulást a mikrovállalkozások 11 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig 23 százaléka fordította saját dolgozójának képzésére. "Ez a forrás ugyan fontos eszköz volt, a mikro- és kisvállalkozások esetében azonban nem volt elégséges a saját dolgozó képzésének támogatására, ezért további ösztönzők szükségesek" - olvasható a pályázatban.

A TÁMOP 2.1.3. Munkahelyi képzések támogatása című kiírás május elsején nyílik meg, a pályázatok  benyújtása és elbírálása folyamatos.

A kitöltő programot és pályázati kiírással kapcsolatos további dokumentumokat a www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapról lehet letölteni.

Kapcsolódó elemek