Kínai-magyar megállapodás egymilliárd eurós fejlesztési hitelkeret felhasználásáról
Hét egyezményt - köztük a Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretének tervezett felhasználásával kapcsolatos nyilatkozatot, a Huawei Magyarországon létrehozandó logisztikai központjával, valamint a fővárost a Liszt Ferenc reptérrel összekötő gyorsvasúttal kapcsolatos - megállapodást írtak alá Orbán Viktor magyar kormányfő és Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettes jelenlétében kedden a Parlamentben.
Dátum: 2012-05-01 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:32.253069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Matolcsy György és a Huawei alelnöke aláírta a távközlési hálózati berendezéseket gyártó kínai cég Magyarországon megvalósítandó európai logisztikai központjának létrehozásáról szóló megállapodást is. Mintegy 10 millió euró értékű együttműködési megállapodást kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium a ZTE vállalattal a kínai telekommunikációs cég által Magyarországon létrehozandó európai, regionális hálózatkezelő központ beruházásáról.
A MÁV és a kínai vasúttársaság szintén együttműködési megállapodást kötött, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a Keleti pályaudvarral összekötő gyorsvasút-beruházás elősegítéséről.
Egyetértési nyilatkozatot írtak alá a kis-és középvállalkozások közötti együttműködés fejlesztésének elősegítéséről is, a Vidékfejlesztési Minisztérium és Kínai Mezőgazdasági Minisztérium pedig magyar-kínai tudományos és technológia központ létrehozásáról kötött megállapodást. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a megállapodások tartalmának ismertetése előtt elmondta, hogy Li Ko-csiang előzőleg hivatalos tárgyalást folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Li Ko-csiang hétfőn érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre. Tárgyalt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, közigazgatási és igazságügyi miniszterrel és az államfői jogokat jelenleg gyakorló Kövér László házelnökkel. A kínai miniszterelnök-helyettes látogatásához kapcsolódóan hétfőn kínai-magyar üzleti fórumot is rendeztek.