Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mozgáskorlátozott-igazolvánnyal visszaélők buktak le a II. kerületben

Egy év alatt több mint félszáz, mozgáskorlátozott-igazolvánnyal visszaélő bukott le a főváros II. kerületében - tájékoztatta a helyi önkormányzat szerdán az MTI-t.


Dátum: 2012-05-02 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=180243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:52:43.721437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA közlemény szerint a rokkantkártyákat jogtalanul használók kiszűrésére tavaly tavasszal indított akció rendkívül eredményes volt, a kerületi rendőrkapitányság és a városrendészeti iroda közös munkájának eredményeként április végén bukott le az 52. visszaélő. Az érintettekkel szemben minden esetben eljárást kezdeményeztek.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az önkormányzat idézi Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester szavait, aki szerint "az állampolgárok többségét rendkívüli módon irritáló visszaélések csökkentése érdekében" főként a belső városrészben voltak ellenőrzések. A kerület vezetője úgy vélte: a kezdeti jó eredmények mellett érdemes volt az akciót tovább folytatni, hiszen sorra buktak le olyan gépjárművezetők, akik visszaéltek a kártyával.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A razziák folytatódnak; a II. kerület a mozgáskorlátozott-igazolvánnyal való visszaélések megszüntetését tűzte ki célul - írta az önkormányzat.', '']

Kapcsolódó elemek